Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Pató Mária szerk.: Nyitott kapuk. Hetvenéves a szolnoki Damjanich János Múzeum (A Damjanich János Múzeum kincsei, 2004)

Zsolnay László: A képzőművészeti gyűjtemény

13. Rékassy Csaba: Hajóvonták találkozása tilos A névsorból láthatjuk, hogy számos művész kötődött ebben az időben a Szolnoki Művésztelephez, akik szívesen vették volna a felújított művésztelepen korábbi törzs-, vagy vendégtag státuszuk felújítását. A többnyire budapesti művészek a Művészeti Egyesület keretei között meg is tettek mindent a telep feltámasztásáért. Ezzel szemben Szolnokon egy másik irányzat erősödött meg. Chiovini Ferenc, aki a telepért felelős újjáépítési biztos volt, azt a szándékát kívánta érvényesíteni, hogy a telep műtermeit állandóan Szolnokon tartózkodó művészek számára utalják ki. Ezt a szándékot támogatta egy rendelet, amely feloszlatta a Magyarországon működő egyesületeket - így a Művészeti Egyesületet is - valamint Zsemlye Ferenc, Szolnok első polgármestere, aki kőművesként együtt dolgozott Chiovinivel és Aba-Novákkal a jászszentandrási templom freskóján. A neves budapesti művészek a Művészeti Egyesület megszűnésével talajukat vesztették a Szolnoki Művésztelepen, s így az első négy felújított műtermet Chiovini Ferenc, Benedek Jenő, Patay Mihály és Botos Sándor, mint állandó lakos kapta meg. 1952-ben a Képzőművészeti Alap hozatott rendbe két újabb műtermet, és ezek egy ideig beutalásos rendszerben működtek. A

II. világháborúban megsemmisült telep az újjáépítés idején kezdett feléledni. A legelőször helyreállított négy műterem állandó lakót kapott, később a Képzőművészeti Alap, a város vezetése és társadalmi munka segítségével a többi műterem is használható lett. Eleinte az Alap révén főként fővárosi művészek működtek itt rövidebb-hosszabb beutalóval. Utóbb az egész kolóniát állandó lakókkal telepítették be, többnyire az ötvenes évek közepén végzett fiatalokkal. Új fejezetet jelentett a telep történetében 1956-57. Fiatal művészek egész sora került Szolnokra. Nagy István, Simon Ferenc és Szabó László szobrász- és Baranyó Sándor, Berényi Ferenc, Bokros László, Fazekas Magdolna, Gácsi Mihály, Meggyes László, Mészáros Lajos és Palicz József festőművészek lettek az új alkotók. A telep művészei közül később néhányan máshová távoztak, P. Bak János, Benedek Jenő, Botos Sándor, Antal Ilona Budapesten folytatta tevékenységét, Gácsi Mihály, Palicz József Zalaegerszegre került. Mikor 1974-ben Gácsi és Palitz távoztával két műterem felszabadult, helyükre Ágotha Margit és Rékassy Csaba grafikusművész érkezett. Az első években mint vendégművészek, 1984-től pedig törzstagként dolgoztak a telepen. Rékassy Csaba egészen haláláig, 1989-ig Budapest mellett Szolnokon is élt. A jelentős grafikai tevékenységet is folytató Zádor István festőművész mellett a harmincas évektől 1956-ig Patay Mihály képviselte a grafikát. Halálának évében jelent meg a kolónián utódja, Gácsi Mihály. Mindazzal együtt, hogy a festőművészek között többen is foglalkoztak sokszorosított grafikával, a kifejezetten grafikai műfajt a hetvenes évek végéig, Ágotha Margit és Rékassy Csaba megjelenéséig csak Patay és Gácsi művelte. Gácsi 1949 és 1952 között folytatott a Főiskolán grafikai és festészeti tanulmányokat. 1947-ig dolgozott a szolnoki kolónián, innen Hódmezővásárhelyre, végül Zalaegerszegre települt. Szolnokon az első esztendők90