Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Pató Mária szerk.: Nyitott kapuk. Hetvenéves a szolnoki Damjanich János Múzeum (A Damjanich János Múzeum kincsei, 2004)

Zsolnay László: A képzőművészeti gyűjtemény

185l-l88l-ig harminc éven keresztül majdnem minden évben felkereste a várost. Évről-évre új témákat keresett és talált. A cigányok megfestése legkedvesebb témái közé tartozott. A nagy hetivásárokat általában a piac valamelyik sarkából rajzolta, vagy rögtön le is festette. Ezek élénken szemünk elé tárják a zöldség-, gyümölcs-, edényárusokat, a szekereken jövő parasztokat, és pontosan felismerhetjük rajta ma is a városnak egy-egy pontját. Színes változatosságukért, keleties ízükért itthon és külföldön is nagyon szívesen vásárolták képeit. Alkotásai tehetségénél, alapos felkészültségénél fogva magasan kiemelkedtek kortársai közül. Párizsi élményei hatására művei a későbbi években festőibb kifejezést nyertek. Festészetében határozott fejlődés látható az impresszionizmus kifejezési módja felé. A magyar pusztát megjelenítő képeivel lett ismertté, és a külföld részben ő általa ismerte meg a sokat emlegetett magyarországi „betyárvilágot". Hírnevének, hatásának, vonzóerejének következtében sok osztrák és magyar festő keresi fel Szolnokot. Osztrák követői elsősorban baráti köréből ismeretesek. (Johann Gualbert Raffalt, Leopold Kari Müller, Ottó von Thoren, Heinrich Láng, Tina Blau.) A XIX. század második felében kibontakozó és megerősödő magyar képzőművészet legnevesebb alkotói a kor szellemének megfelelően Európa nagy képzőművészeti központjait keresték fel, hogy ott megtanulják a kor modern művészeti stílusait, beilleszkedhessenek, és helyet kaphassanak az európai képzőművészetben. München, Bécs és Párizs volt sok magyar képzőművész úti célja. A nyugat képzőművészetét megismerni vágyó magyar művészek ott találkoztak először Pettenkofen és köre szolnoki témájú műveivel. Nem ez volt az első és természetesen az utolsó eset sem, hogy külföldiek fedezték fel Magyarország értékeit. Az osztrák és német festők hatására ekkor indult meg néhány, a sikert addig csak külföldön kereső művész Szolnokra. Az 1870-es évek közepén Pettenkofen sikere és hírneve számos magyar művészt is Szolnokra vonzott. így a Párizsban Munkácsy köréhez tartozó DeákÉbner Lajos, Aggházy Gyula és Bihari Sándor mellett többek között itt találjuk Böhm Pált, Mednyánszky Lászlót, Tölgyessy Artúrt is. Szolnok korai felfedezőinek sorában találhatjuk az addig Münchenben élő és alkotó Böhm Pált. Őt már valóban az Alföld színes élete érdekelte. Rajongott a természetért, ez vitte ki a műteremből a napsütötte szabadba. Gyakran hazalátogatott, s feltehetőleg Pettenkofen nyomán jutott el Szolnokra. Szívesen festett a várban, ahol sok vázlatot készített, képeit aprólékosan kidolgozta. A nyolcvanas évek után nem tért vissza Magyarországra, de témái változatlanul magyar népi témák maradtak. Böhm Pállal egy időben festett Szolnokon Aggházy Gyula. Párizsban Munkácsy Mihály mellett dolgozott, aki erősen hatott rá. Párizsi útja után jutott el Szolnokra, s addigi sötétes színeire üdítően hatott az Alföld napsugara. Nem tartózkodott itt túl sokáig, de az itt eltöltött idő művészetére döntő hatást gyakorolt. Deák-Ébner Lajos művészetében nagy szerepet játszott Szolnok, amelyet először 1857-ben keresett fel. A város annyira megragadta, hogy ezután sűrűn látogatott ide. Ez vezette ki párizsi korszakából, annak sokszor giccses, külsőséges, komolyabb témákat nélkülöző felfogásából, s töltötte meg új tartalommal művészetét. A művészetben fellelhető sok irányt egyesítette Szolnok, ami Párizs mellett további élete során fő tartózkodási helye lett. A 70-es években Pettenkofennel szoros barátságot kötött, de nem lett annak utánzója. Szolnoki élményeiről vázlatokat készített, amelyek többségén a vásári élet elevenedett meg, ezeket később Párizsban dolgozta fel. Erre az időre esik munkásságának fénykora, tudatos kiállása az akadémikus, hivatalos irányzat ellen. Eltért a szokásos beállításoktól, képei világosak, az eleven életet mutatták be. Az 1900-as évek elején tért vissza a városba, ahol előző témáihoz nyúlt vissza, de képeinek korábbi frissességét már nem tudta úgy pótolni technikájának tökéletesedésével. Képei kissé monotonná váltak. Mindez persze nem kisebbíti a Szolnoki Művészteleppel kapcsolatos érdemeit, hiszen Pettenkofen mellett Deák-Ébner hívta fel a figyelmet erre az alföldi kisvárosra, amely a következő évtizedekben a művészeti élet jelentős központja lett. 2. Szabó István, Erik Pöld, a Tallinni Állami Múzeum főrestaurátora és Egri Mária az „Észt grafikai és iparművészeti kiállítás" plakátja előtt, 1967 3. Finn vendégek látogatása a múzeumban 4. Borbereki Kovács Zoltán szobrászművész 1987. évi kiállítása előkészítése közben (Menyhért László, a művész, Tálas László és Madaras László) 83