Fekete István - Mező Szilveszter (szerk.): Bolygónk színeváltozása. Ember és természet megbomlott harmóniája. Szemelvények Földünk nyolc vidékéről (Tiszaföldvár, 2003)

Mező Szilveszter: Földrajzi tanulmányúton a szappanoperák földjén, Venezuelában

körbe váraikat, így próbálván távol tartani maguktól a nem kívánatos látogatókat. Az ostromlók dolgát alaposan megnehezítette a sok ezer rettentő tövissel felvértezett mozdulatlan hadsereg...

Humboldt nyomában „szuszókföldön"

Az ország északkeleti részén emelkedő Cumanái-hegyvidék kialakulását tekintve az Andok hosszan elnyúló vonulatához tartozik, ám szelíd, lekerekített formái, kiterjedt fennsíkjai, valamint szerény átlagmagassága középhegységi tájakhoz teszi hasonlatossá. (Legmagasabb pontját a 2596 méter magas Turimiquire nevű csúcsban éri el.) A túlnyomórészt kréta-mészkőből álló terület páratlanul gazdag karsztos formákban. A felszínt oldásos és beszakadásos mélyedések tagolják, a hegység gyomrában pedig pompás barlangrendszerek formálódtak ki az évmilliók alatt. Legnagyobb hírnévre a Cueva del Guácharo, azaz a Guacháró-barlang tett szert, amely 10 200 méteres hosszával Venezuela legkiterjedtebb sziklaürege. A Monagas tartományban található legendás barlangot a Karib-tenger partján fekvő forgalmas kikötővárosból, Cumanából érhetjük el legkönnyebben. A menetrend szerint közlekedő autóbuszok alig három-négy óra alatt leküzdik a csaknem száz kilométeres távolságot. A keskeny aszfaltcsík festői tájakon, gondozott kávé-, narancs- és dohányültetvények között kapaszkodik fel az átlagosan ezer méter magas Caripei-fennsíkra. Maga a barlang egy hatalmas mészkőbérc déli oldalán nyílik a szabadba: 26 méter széles és mintegy 23 méter magas öblös szájadékának boltozatáról - mint megannyi szörnyű fog — jól megtermett cseppkőképződmények ereszkednek alá. A szpeleológusok szerint a Cueva del Guácharo a patakos karsztbarlangok sorába tartozik. Kiterjedt járatrendszerét a kőzetek repedésein át mélybe szivárgó csapadékvíz alakította ki oldásos erózióval. A barlang kezdeti szakasza voltaképpen egy hatalmasra tágult szikladóm: alján aprócska vízér, a Rio Caripe egyik forrásága kanyarog. Beljebb hatolva a délkelet-északnyugat csapásirányú üregbe, a halovány fények lassan elenyésznek, a bejárattól 140-150 méterre pedig már örök sötétség honol. Egy helyen a természetes alagút annyira összeszűkül, hogy csak alaposan meggömyedve lehet előrehaladni. Túljutva a Galéria del Silención, a Csend-folyosóján a barlang sokak szerint leglátványosabb részébe jut a látogató. A petróleumlámpák tompa fényében sziporkázóan csillognak a rejtett földalatti világ kincsei: karcsú álló- és függőcseppkövek erdejében kígyózik a sáros ösvény, s a barlangi palota nyirkos falait helyenként fenséges, agancsszerűen szerteágazó kalcitékszerek, heliktitek díszítik.

80