Fekete István - Mező Szilveszter (szerk.): Bolygónk színeváltozása. Ember és természet megbomlott harmóniája. Szemelvények Földünk nyolc vidékéről (Tiszaföldvár, 2003)
Mező Szilveszter: Földrajzi tanulmányúton a szappanoperák földjén, Venezuelában
rendezkedtek be, ám a szigeten talált régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy Margarita őslakói kapcsolatban álltak mind a szomszédos Trinidad, mind pedig a dél-amerikai kontinens északi partvidékének népeivel. Az említett területekről érkező pirogák utasait rendszerint barátsággal fogadták Paraguachoa békés természetű urai, a lassan kibontakozó cserekereskedelmi kapcsolatokat vegyes házasságok megkötésével igyekeztek még szorosabbra fűzni. Ám ha olyan hajók közelítettek a sziget partjaihoz, amelyek Grenada irányából érkeztek, mosoly helyett félelemmel vegyült harag ült ki a gvaikeri indiánok arcára. Jól tudták, hogy a marcona karib fegyvereseket nem a békés együttműködés szándéka vezérelte a távoli Margaritára. Baljós előérzetük sokszor beigazolódott, kifosztott falvaik nem egy alkalommal váltak véres kannibál lakomák színhelyévé... Nem sokkal azután, hogy az első karavellák feltűntek Margarita partjainál, a spanyol korona Licenciado Marcelo Villalobos famíliájának adományozta a gvaikeri indiánok hazáját. Maga a családfő soha nem tette a lábát magánszigetére, útban Margaritára, 1528-ban gyilkosság áldozata lett Cubagua szigetén. Villalobos halála után örökösei még sokáig kormányozták Margaritát, ebben az időben indult meg a sziget tényleges birtokbavétele. A kellemes éghajlatú tágas medencékben és a mély vizű tengeröblökben egymás után létesültek a spanyol telepek, az úgynevezett caseriók. A korai bevándorlók életét a soron következő évtizedekben viszonylagos béke jellemezte. A szige-A sziget egyik legszebb fekvésű tengeröble, a Playa Caribe (Fotó: Mező Szilveszter) 74
