Fekete István - Mező Szilveszter (szerk.): Bolygónk színeváltozása. Ember és természet megbomlott harmóniája. Szemelvények Földünk nyolc vidékéről (Tiszaföldvár, 2003)

Fekete István: A khmer krokodil könnyei

biztosítsák a víz akadálytalan szétterülését a mögöttes területeken, némileg emlékeztetve a magyar Aiföldön folytatott fokgazdálkodásra. Ezt segítették a víz akadálytalan lefolyását bonyolító természetes erek és az ezeket kiegészítő mesterséges csatornák. A deltavidéken ezek még ma is megvannak, bonyolult hálózatot alkotva. Az áradás tetőzésekor a torkolatvidéket három méteres vízoszlop takarja, ezek átáramoltatásában a csatornák alapvető szereppel bírnak. A IX. századra ezeknek a területeknek csökkent a szerepe. A khmer parasztok lassan meghódították a magasabban fekvő erdőségek területét is. A fákat kivágták és a művelés alá vett területeken intenzív rizsmüvelésbe kezdtek. Ez egyaránt vonatkozott a folyók és a Tonle Sáp térségére. Ez a folyamat kötődik a centralizáltabb khmer államok Csenla, illetve később Angkor kialakulásához. Az angkori idők egyik krónikása így emlékszik vissza a korábbi korszakra: „Az ezt megelőző időkben nem voltak csatornák, utak, csak erdők, benne tigrisek, elefántok és vad bivalyok, az emberek nem merték elhagyni falvaikat. ” A leírás egy olyan korszakot tár elénk, amikor a szétszórt falvak nagyrészt izolálva voltak egymástól és nem űztek olyan intenzív földművelést, mint a kínai parasztok, vagy később az angkori idők khmerjei. Földjeiken eltűrték a fákat s bokrokat, sőt gyakran maguk ültették, hiszen árnyékot és gyümölcsöt adtak, valamint hitük szerint lakhelyet a jóindulatú szellemeknek. Manapság is sokfelé láthatunk fákat a termőföldeken, főleg cukorpálmákat, melyek gyakori elemei a kambodzsai tájnak. Az új korszak új szemléletet és módszereket hozott. Csatornákat és kisebb nagyobb víztároló tavakat ástak, új

Tapogatóhalászat egy felhagyott rizsparcellán (Fotó: Fekete István)

65