Fekete István - Mező Szilveszter (szerk.): Bolygónk színeváltozása. Ember és természet megbomlott harmóniája. Szemelvények Földünk nyolc vidékéről (Tiszaföldvár, 2003)

Mező Szilveszter: Tiszazug - egy alföldi kistáj a víz és az ember szorításában

ős-Tisza, az azóta eltelt idő alaposan átrajzolta a táj korábbi képét. Az új jövevények - elsősorban a Tisza, majd később a Körös precízen követve a lassan süllyedő erózióbázis finom változásait, fokozatosan nyugat felé meandereztek. Szakaszos vándorlásuk során oldalazó erózióval nagymértékben letarolták a Tiszazug - főként az Alsó-Tiszazug - lösz- és futóhomokfelszíneit, hogy aztán saját üledékeikkel töltsék fel a területet. A mai helyére igyekvő Tisza ekkoriban választotta el egymástól a két, korábban összefüggő tiszazugi homokvidéket is.

Bilincsbe vert folyók

A szeszélyesen tekergő folyók a terület nagy részét bekalandozták, a hajdani kanyarulatok mélyen benyomultak az ártéri síknál magasabban fekvő löszhátságba, megannyi karéjszerü földnyelvet, úgynevezett „félszigetet”, illetve különálló „szigetet” hozva létre a peremi részeken. Az időszakosan vízzel fedett öntéslapályok és a legnagyobb áradásoktól is védett magaslatok határmezsgyéje ideális feltételeket kínált a megtelepedésre. Nem véletlen tehát, hogy ezeken a környezetük fölé emelkedő ármentes térszíneken jöttek létre az első emberi telepek, de ide épültek a mai települések (Szelevény, Csépa, Tiszasas, Tiszaug, Tiszakürt, Tiszainoka, Nagyrév, Cibakháza, Tiszaföldvár) ősi magjai is. Ha a térképen egy vonallal összekötjük a tiszazugi falvakat, jól láthatóan kirajzolódik az ármentes térszín és az egykori ártér határa.

A Tisza és a Körös mai íutásirányát már jó pár ezer évvel ezelőtt felvette, de jelenlegi, térképi helyüket csak a XIX. század derekán meginduló folyószabályozási és vízépítészeti munkálatok során jelölték ki. A korábban természetes úton lefűződött kanyarulatok számát az ekkoriban levágott meanderek nagyban gyarapították, kiszáradt vagy vízzel telt maradványaik (Nagy-ér, Görbe-ér, Dömötör-ér, Vadas-ér; Tiszaugi-, Márnái- és Cibakházi-Holt- Tisza) kétségkívül élénk színfoltjai a szelíd tiszazugi tájnak.

Ma már jól tudjuk, hogy a folyók „bilincsbe verése” nem csak előnyökkel jár, egyszerre jelent áldást és átkot a partjaik mentén élők számára. A Tisza és a Körös gátak közé szorítása, azon túl, hogy megszabadította a tiszazugi népet a katasztrofális áradások fenyegető rémétől, megannyi előre nem látott súlyos probléma előidézője lett. „A Tisza áradása után puha és alacsony marad a talaj, így a folyó itt is, ott is ágat vet, lápot alakít ki, s hatalmas mocsarakban marad vissza a víz, amely a falutól ágyúlövésre is mocsarassá teszi a vidéket..." - Bél Mátyás 1730-as években papírra vetett sorai szemléletes képet festenek a két folyó szegletében fekvő Tiszazug árvíz után kialakult,

134