Kelemen Éva - Pató Mária - Szlankó István (szerk.): Tiszaföldvár - Fejezetek a város történetéből (Tiszaföldvár, 2002)
Bagi Gábor: Tiszaföldvár története a honfoglalástól 1876-ig
Az 1840-es évek változásait a közbiztonság romlása jelezte. Sok volt a szegénylegény, a tolvaj, egyes nemesek pedig nem nyugodtak, és földesúri jogokat kezdtek bitorolni. Volt aki kocsmát tartott azzal, hogy neki senki nem parancsol. 1844. november 24-én a bíróválasztás torkollott botrányba. Többen vitatták a földesúr 3 jelölt állításához való jogát, míg mások szerint a közösség kérhet újakat, ha azok nem tetszenek. Végül a megye a fő felbújtónak tartott Bordács Istvánt, Borbély Józsefet, Fazekas (vagy Farkas ?) Mihályt és Csorba Jánost lefogta, és egyenként 3 hét rabságra és 24 pálcára ítélte. Mellettük Cser Mihály, Kalóz Mihály, Nyitrai János és Pócsik Mihály 24-48 órai áristommal bűnhődött. 2'' A gazdálkodás Földváron a megtelepülés után fokozatosan nőtt a földmüvelés jelentősége. A váltást kényszerűen elősegítette, hogy a jövedelmező állattartást a nemesek mindinkább kisajátították, a puszták saját kezelésbe vonásával. A lakosok ezeket legfeljebb már csak bérelhették. Bél Mátyás 1730 táján Földvárt vízjárta határúnak írta le, ahol csak a déli részeken van magaspart. Homokon már megindult a szőlőtelepítés. A lakosok utóbb hármas forgóban használták a szántókat, két részt müveitek, egyet ugaron hagytak. Homok és Homokszállás (?) puszták 1768-as úri kezelésbe vétele komoly problémákat okozott, mivel ott egy nyomás (calcatura) volt, másrészt a jobbágyok komolyabb állattartó lehetőségét megszüntette. 3 0 1770-ben kevés a szántóról írtak, bár az trágyázás nélkül is termett. Kisholdanként 2 pozsonyi mérő (1 pozsonyi mérő = kb. 40 kg) magot vetettek el, a termést saját malmokban őrölték meg. A kaszálók sarjút nem adtak, és évente csak egyszer kaszálhatták. A nyári legelő elegendő, ám a téli már kevés volt. A szőlő 602 kapást tett ki, a határ elég nádat és sást adott. Az úrbéres állatállomány az 1787/8-as rovásadó összeírás szerint 258 saját és 12 bérelt igásökör, 11 hizlalt ökör, 241 fejős és 75 meddő tehén, 327 tinó és borjú, 393 hámos és 32 ménesbeli ló, 104 csikó, 88 sertés és 817 juh volt. Ehhez 1610 kishold szántó, 690 kaszás rét, valamint 361 kapás szőlő járult. Ennél 1848-ig szinte minden téren alacsonyabb adatokkal találkozunk. 3 1 Az 1787/9-es kataszteri felmérés a jobbágyi (úrbéres) és a földesúri (allodiális) kezelésű földet is összeírta. A szántó a terület alig negyedét tette ki, ez zömmel a szük földvári határra esett. A pusztákat legelőként, rétként hasznosították, bár a homoki puszta 217 kat. holdján szőlőtermesztés folyt. A szántók termése 16.829 pozsonyi mérő búzát, 8198 mérő rozsot, 18.650 mérő árpát és 168 mérő zabot tett ki, míg a széna 60.480 bécsi mázsát. 3 2 28 A tiszai járásban lakó armalista nemesek és más taksafizetők adóösszeírása. 1730/1. (DAMHA: 1839-90.); A tiszai járásban lakó armalista nemesek és más taksafizetők adóösszeírása. 1748/9. (DAMHA: 1839-90.); A molnárok összeírása. 1776/7. (DAMHA: 1841-90.); A birtokos és armalista nemesek insurrectiós összeírása. 1796/7. (DAMHA: 1850-90.); A tiszai járásban lakó armalista nemesek és más taksafizetők összeírása. (DAMHA: 1852-90.); A megyei házi pénztárba taksát fizető armalista nemesek és molnárok összeírása. 1804/5. (DAMHA: 1853-90.); „Tanátsgyülési végzések és más érdekes dolgok Jegyző Könyve T Földvár Községnek 1795-től ..." (Tiszafóldvár), illetve „A T Földvár helysége 1837-től a naggyülés végzéseit ... magában foglaló Jegyző Könyve 1847-ig" /A Tiszaföldvári Földrajzi Múzeum gyűjteményében./; Kalóz S. i. m. 84. 29 Soós I. Tiszaföldvár. 1-7.; Tiszaföldvári Református Egyház, Régi írások 1816-tól. 30 Bél M. i. m. 83^.; Soós I. Tiszafóldvár. 1-7. 31 Lásd a 24. jegyzetet, valamint Soós I., 1973. 163. 65
