Kelemen Éva - Pató Mária - Szlankó István (szerk.): Tiszaföldvár - Fejezetek a város történetéből (Tiszaföldvár, 2002)
Bagi Gábor: Tiszaföldvár története a honfoglalástól 1876-ig
Az 1825-ös leírás szerint a müveit földeket mocsarak és tavak övezték, és a határ 22%-a volt vízborítás. A humuszos, fekete talajon a gabonán kívül zöldség, kender, káposzta, burgonya és dinnye termett. A nyirkos legelő a ló, marha és a juh számára nem volt igazán kedvező. Az 1828-as összeírás Földváron 1470 pozsonyi mérő úrbéres szántót adott meg 5880 mérő tiszta gabonaterméssel, mely arányosan oszlott meg a négy fő fajta között. A szántókat három nyomásban használták. Összeírtak még 630 kaszás úrbéres rétet, 76 igás ökröt, 16 meddő tehenet, 3 db 3 és 2 db 2 éves marhát, 286 lovat, 224 juhot és 21 sertést. Homokon és Telekszálláson 134 személynek volt szőleje. 3 3 A XIX. század jelentős változásokat is hozott, visszaszorult a köles, gyorsan terjedt viszont a kukorica. A váltás eredményeképp a közösség által bérelt pusztai földeken 1846-ban búzából 9720, rozsból 800, árpából 2640, zabból 2500, csöves kukoricából 800, kölesből 12 kila termett. Külön krumpliföld nem volt ugyan, de a dinnyések negyedét már ezzel ültették be. A martfűi Káposztáshát 10 holdja 60 kila, a martfűi Lapos 90 holdas dinnyésének 1/4-e 720, a földvári kenderföld 55, a homoki dinnyés 810, azaz együtt 1645 kila krumplit termett. A dinnye jelentőségét a külön dinnyeföldek mutatják a Szigeten, valamint Homokon és Martfűn. Említik a káposztát, zöldséget, kendert, majd a repce, bükköny, lóherere is népszerű lett. A szőlőterület növekedését a tóparti középső szőlő, Újszőlő és világosi szőlő nevek bizonyítják. 3 4 A XVIII. századi ipar és kereskedelem első kezdeményei a kovácsmühelyek, malmok, mészárszékek és kocsmák voltak. Kezdetben csak szárazmalmok működtek itt. 1731 -ben Molnár János, 1748-ban Szűcs János mészárost, Csenda Mihály kocsmárost, Kozma Jánost, 1754-ben Túri Mihály kocsmárost, 1774/5-ben Brezószky András és Antal András molnárt említik. 1828-ban l-l mészárost és molnárt vettek számba. 1825-ben új tiszai (vízi?) malmáról írnak, 1842-ben pedig az olajosmag termelésre olajmalmot létesítettek. A mesteremberek tömegesen a XIX. század elejétől tűnnek fel, mikor az elszegényedés miatt többen lettek iparűzők. Zömük „kétlakiként", a mezőgazdaság mellett gyakorolta mesterségét, bár Fábri József cserzővarga 1812-ben már legénnyel dolgozott. 1828ban 12 iparosa között 2 takács (2 Mészáros), 3 csizmadia (Bratkó, Fazekas, Lenkovics), 2 kalapos (Halász, Kun), l-l szabó (Mészáros), asztalos (Kapós) és bognár (Czeróczki) volt. 1842-ben Szentesi István csizmadiát említik itt. 1848-ban a nemzetőrök közötti 7 kézműves (3 ács, 2 molnár, 1 takács, 1 kovács) az iparosok tehetősebb rétegét alkotta. 1854-ben 57 kézművest említettek, foglalkozási megoszlás nélkül. A XIX. századra jelentőssé vált a téglaégetés, sőt a cigányok között is említettek egy nagyrévi téglavetőt. 3 5 Igazgatás, teherviselés A helyi igazgatás XVIII. század eleji újraalakulására kevés adatunk van. A források elvétve a bírót, a nótáriust, a tanácsot és a növekvő számú szegődtetetteket említik. A teljes szervezet csak 1836/7-ből ismert, de elgondolkodtató, hogy 1730-ban már községi bábát is fizettek. A fő igazgatási szerv a tanács volt, 14 tagja közül egyesek a kertgazda (a községi gazdálkodás vezetője), árvagyám, evangélikus és református kurátor, adószedő, árenda32 Dávid Z. i. m. 115. 33 Lásd a 26. jegyzetet, valamint Dóka Klára: Gazdálkodás a Tisza árterein a XIX. század első felében. Agrártörténeti Szemle, 1982. 3-4. 34 Kalóz S. i. m. 82.; Palugyay Imre: Jász-Kún Kerületek s Külső Szolnok vármegye leírása. Pest, 1854. 395-8. 35 Lásd a 28. jegyzet összeírásait, valamint Palugyay I. i. m. 395-8. 66
