Kelemen Éva - Pató Mária - Szlankó István (szerk.): Tiszaföldvár - Fejezetek a város történetéből (Tiszaföldvár, 2002)

Bagi Gábor: Tiszaföldvár története a honfoglalástól 1876-ig

Tiszapüspökiben lakott. Rendszerint Öcsöddel együtt adták végváriaknak, 1580-ban az Öcsödön birtokos Rédei Pál kapta meg. Utóda István sokszor bérbeadta Javait, így 1590-ban a váci Zádori Andrásnak. 1591-ben 350 akcsét fizetett török urának.' Telekszállás a török hódításkor tünt fel faluként, Zennyessy Mátyás bíró 1559-ben a gyulai várnak 8 forint 80 dénárt fizetett. 1561-ben Horváth Gergely rác végvári katonáé 10 portával. Ő 1564 után elhalhatott, mivel 1572-ig többen is kérték adományba. 1571-ben a török 22 házát és templomát említi. Lakói ekkor az Avsonkó, Balog, Bácsmegyei, Berta, Bogdán, Dezséri, Dragu, Gyüres, Knáz, Kun, Kürti, Milán, Petre, Szlávik, Szórán, Szűcs, Tolvaj, Vezsenyi és Vitelka családok. 1591-ben 8000 akcse jövedelmét és 12 kapuját írták össze, a Miranity, Bogdanovity, Vidity, Gyuras, Jano, Zsanovity, Dojacs, Velikity, Dirazsity és Markovity famíliákkal. A szláv-szerb nevek balkáni beköltözőkre utalnak. Egyesek a XV. században érkezhettek, akárcsak a közeli Kengyelre. Számuk a hódoltság idején, talán török telepítés hatására növekedett meg. 1 4 A falvak gazdaságára 1591-ben következtethetünk. A földművelés túlsúlya Telek­szállást jellemezte, az állattartás és földmüvelés egyensúlya inkább Földvárt. A szőlő, a juhászat és halászat Földváron, a búzatermelés mindenütt általános. Malom (3 kerekű) Földváron működött. Az adatok táblázatban összesíthetők, a részletes elemzésre azonban nincs lehetőség. Földvár Homokszállás Telekszállás kapuadó 1800 a. 500 a. 600 a. búzatized 3500 a. (250 k.) 715 a. (51 k.) 3220 a (250 k.) árpatized 1760 a. (220 k.) 120 a. (15 k.) 800 a.(100 k.) keverttized 800 a. (100 k.) 120 a. (15 k.) 808 a. (101 k.) juhadó (1 akcse/db) 1500 a. 100 a. 280 a. sertésadó ­100 a. 672 a. méhadó (2 akcse/db) 362 a. 50 a. 220 a. nád 20 a. ­­káposzta, kendertized 250 a. 10 a. 280 a. lencsetized ­­220 a. lentized ­— 170 a. hagymatized 20 a. 10 a. ­nádtized 20 a. ­— bosztánkert 120 a. 30 a. 248 a. tűzifa, szénaadó 3300 a. 880 a. 500 a. hordóadó 150 a. 15 a. — malom 75 a. 30 a. 130 a. állatok bírsága 120 a. 30 a 30 a. büntetéspénzek 1000 a. 336 a. 140 a. halastavak tizede 1430 a. ­— tartozékok — 125 a. — a. = akcse, 55-80 akcse = 1 magyar forint k. = kila, 1 kila = kb. 22-25 kg 13 Karácsonyi J. i. m. II. 323.; Acsády I. i. m. 61.; Benedek Gyula: A Jakabházy-Tassy per egy tiszapüspöki birtokrészért a XVI. század második felében. In.: Zounuk, 1. Szolnok, 1986. 25.; Vass E. i. m. 174., 179.; Ágoston G., i. m. 274. 14 Gyárfás István: A Jász-kunok története. Kecskemét-Szolnok, IV. 44., 104.; Veress E. i. m. 321.; Maksay F. i. m. I. 449.; Acsády I. i. m. 61.; Györffy L. i. m. 18.; Ágoston G. i. m. 265. 56

Next

/
Thumbnails
Contents