Kelemen Éva - Pató Mária - Szlankó István (szerk.): Tiszaföldvár - Fejezetek a város történetéből (Tiszaföldvár, 2002)

Szlankó István: A Tisza szabályozása

1858-ban elkészítette báró Mersénia Ferencz császári és királyi mérnök. A Helytartótanácstól 140 ezer forint építési kölcsönt kaptak, így 1863. október 10-én a földmunkák megindulhattak. Ebből az összegből elkészült 28.332 m-nyi gát 861.112 m

3 beépített földmennyiséggel. A földvári határt is védő martfü-cibaki töltés 11.852 m hosszú és 332.791 m

3 földet kellett hozzá kubikos talicskával, kordéval összehordani. Átlagosan a gátak keresztmetszete 30 m

2 volt, ami a folyamatos szélesítés, magasítás nyomán ma már 150-200 m

2-nyi a tiszazugi szakaszon. (1 m hosszúságú gátba 1863-ban kb. 30 m

3 földet építettek be. A hagyományos kubikos talicskával 16-ot kellett fordulni ahhoz, hogy egy köbméter földet elhordjanak!) A kisajátított területeket megváltották: a martfü-cibaki öblözetben 50-60 forintot fizettek holdanként, de a tiszaföldvári káposztaföldek környékén 100-150 forintra is felment 1200 négyszögöl (1 hold) föld ára. A töltéseket az 1830. évi árvízszint fölött 4 láb (1,26 m) magasságra építették. A korona szélessége 2 öl volt (3,80 m). A felvett kölcsönt vissza kellett fizetni. Az árvízmentesített területeket osztályozták és a „kivetési kulcs" szerint számolták ki az egyes birtokosok által fizetendő hozzájárulást. A jó minőségű földek esetében ez elérhette holdanként a 100 forintot is, amit 10 év alatt kellett törleszteni. A martfűi-cibaki öblözetben 6847 hold volt a mentesített terület. 1864-ben Bohus Pál tiszaföldvári birtokost választották meg a társulat első igazgató mérnökének. Lemondásáig Tiszaföldváron volt a társulat székhelye. O tervezte a tiszaföldvári evangélikus templomot. A cibakházi kanyart lefűző vezérárok 1853 és 1871 között új mederré fejlődött és szóba került a kanyarulat „nyakának" a betöltése, de erre az engedélyt csak 3 évi kotrás után kapták meg 1874-ben. Ekkor megszűnt a régi mederben a vízfolyás. Cibakháza város bírája ismételten tiltakozott az élő Tisza elzárása ellen. 1874-75 telén töltötték fel a Holt-Tisza mindkét végét, valamint megépítették a régi gát és a nagyrévi magaspart között a cibak-sápi töltést is. A Holt-Tisza keleti oldalán, a régi gát és a cibaki magaspart közötti töltés ún. „alvógáttá" alakult. A fokokon nemcsak kifelé áramlott a víz, hanem az árvíz elmúltával ezeken folyt vissza a Tiszába. A gátak megépítésével a nagy esőzések után a belvíz okozott problémát. Kezdetben ezen úgy segítettek, hogy „kivágták" a töltést. 1880-ban a társulat elkészítette a belvíz-szabályozási tervet, ennek értelmében a középső öblözet belvizeit (a cibaki és földvári határból) a cibaki Holt-Tiszába engedték, ahonnan a sárszögi 2 méter átmérőjű téglazsilipen vezették át a Tiszába. 1883-ban elkészültek a belvízlevezető csatornák, valamint a cibaki Holt-Tisza alsó áttöltésénél a téglazsilip. 1887-ben a zsilip elé körtöltést kellett emelni, mert a zsilip „csurgott", azaz áteresztett. Az 1880-as árvíznél a körtöltés átszakadt, de szádfalazással sikerült a vizet megfogni. 1889-ben miniszteri rendeletre a zsilipet el kellett bontani. 1885-re a töltésekbe már annyi földet építettek be, hogy keresztmetszetük 50 m

2-re növekedett. Az árvizek szintje egyre emelkedett, tehát a töltéseket egyre magasítani és szélesíteni kellett. 1889-ben az 188l-es árvíz magasságát 1,5 méterrel meghaladó töltéserősítés folyamán a három öblözetben 750 ezer köbméter földet építettek be. A töltés koronája 4 méter széles lett. 1891-ben Puszta Martfűnél a téglagyártól a megyei útig (ma 442-es út) a magasparton is építettek töltést, de ez idővel beszakadt a Tiszába. 28