Kelemen Éva - Pató Mária - Szlankó István (szerk.): Tiszaföldvár - Fejezetek a város történetéből (Tiszaföldvár, 2002)

Szlankó István: Történelmi séta Tiszaföldváron

Az Ókincsem I. út sarkán állt az Ádám kocsma. Az épület egy része még megvan, de ma autóvillamossági javító műhely működik benne. A Kincsem főúton elérkeztünk „Barthához", azaz a volt Bartha-kocsmához. Innen ágazik ki a homoki főutca - a Döbrei János út - és a cibaki Bátor szőlőbe vezető Kürti út. A Döbrei János út a homoki vasútállomáshoz vezet, a vasúton túl pedig az egykori tsz-üzemegységhez, a „Kovácsokhoz". Ez az út a homoki „Kertváros" tengelye, Tiszaföldvár harmadik kialakuló kis centruma. 1945 előtt már állt a Kovács testvérek kastélya a borpincészetük mellett. Velük szem­ben a homoki katolikus templom. 1912-ben a Beniczky család fiúnevelő intézet céljára ajándékba adta az aranyhegyi kastélyt, annak emlékére, hogy ifj. Beniczky István és felesége Singapurnál hajótörést szenvedett. A „Beniczky" - földváriasan csak így emlegetik - ma is működik Speciális Szakiskola és Diákotthon címen. Szellemi fogyatékos tanulóikat nagy türelemmel igyekez­nek „teljes" emberré nevelni. Ebben az intézetben tanított 1929-től 1934-ig Bányai Kornél tanár, költő. Ma az egykori Kovács kastélyban orvosi rendelő és óvoda működik, a pincészet pedig ital-nagykereskedelemmel is foglalkozik. A kastély mellett épült fel a Homoki Általános Iskola, majd később a Városi Tornacsarnok. Az új iskola felépüléséig az Ovirághegy I. út és a Kürti út sarkán, a Virághegyi Általános Iskolában folyt a tanítás. Itt volt az igazgatóság, és ide tartoztak a külterületi iskolák is. A Döbrei János utcán a mai ÁFÉSZ élelmiszerbolt mellett állt hajdan a „Csomagoló" nevű gyümölcs- és zöldségátvevő hely. A homoki vasútállomáson három vágánysor volt (ma csak egy), innen indultak a gyümölccsel megrakott hütővagonok a gyümölcs­kultúrájáról híres Homokról. Ma csaknem ugyanilyen híres lehetne a vidék a sok gondozat­lan, elhanyagolt szőlőparcellájáról. Jól eltávolodtunk a központtól, a Balogh-saroktól, most ismét ide térünk vissza. Nyugat felé hosszan elnyúlik az O. Nagy Benjámin utca, aminek szinte egyenes folytatása a Baross krt. Érhalomba vezető szakasza. Itt a város ismét elkeskenyedik, a nyugati végén szinte csak egy utca szélességű. A Nyúl utcai kereszteződésig csak egy-két kisebb üzlet van. A Nyúl utca-Baross körút sarkán volt egykor az ún. Szegényház, néhány elesett család lakott itt. A szomszédban építették fel a járványkórházat, amit kenyérgyárrá építettek át. A homoki vasútállomás (Fotó: Szlankó I.) 272

Next

/
Thumbnails
Contents