Kertész Róbert - V. Szász József - Zsolnay László szerk.: Szolnoki művésztelep 1902-2002 - 100 éves a szolnoki művésztelep (2001)

A kolónia

Mihalik nyárfái magaslanak ott a látóhatáron. Szlányinak egy szalmakazla guggol a tanya mellett, e mellől hirtelenül a kocsi után perdül Bihari néhány rajkója. Az avaron pedig ott fehérlenek Zombory tehenei és bürgéi. Csak Pongrácz Zagyvája múlt el nyomtalanul. Hogy merre lehetett, azt egy szárazon heverő komp mutatja: úgy hever ott, mint egy tengerétől megfosztott cethal. Ha majd ezek a képek felkerülnek Budapestre, a fővárosiak megkapják Szolnok orbis pictusát. Lényegesen szolnokias immár a képek javarésze. És lényeges a haladás is, amely itt tanulmányozható. Talán legfeltűnőbb Nagy Vilmos képein, aki a rajz bizonyos határozatlansága ellenére is kivált a szín interpretálásában készebb és frissebb, mint annak előtte. Bihari és Deák-Ébner, mint Szolnok régibb művészei, nagy készségüket mutatják be. Bihari talán most közelebb jutott ahhoz az előadáshoz, amelyet az „Eltört hegedű" képvisel a legjobban. Néhány Olgyay-kép igen érdekes stílustörekvésekről ad számot. Zombory is egységesebb most, mint annak előtte. A fiatalok zombory Lajos festőművész műtermében, 1903 is mind előbbre haladnak: Pongrácz, Falus, Frecskay, Pólya, Barta, Illés, Rózsaffy, ha ugyan ezzel teljes névsorukat adtuk. Teles és Ligeti képviselik a szobrászatot. Széleskedvű muri avatta fel a kiállítást, amelyen igen jelentékeny beszédeket hallottunk a művészetnek nemzetivé való tételéről. A beszédek harsogó éljeneket váltottak ki a bankettezők népes sorából. Reméljük, hogy e szép beszédeket alaposan lefőzik a csöndesen munkálkodó piktorok." (Kaposvári Gyula: A Szolnoki Művésztelep életéből. Szolnok-Budapest, 1973.) Még alig kezdett működni, máris számos festőt, szobrászt vonzott Szolnokra a művésztelep. Korántsem csak a magyar képzőművészek érdeklődését keltette fel, külföldiek is bekapcsolódtak a fiatal alkotóközösség munkájába. Többek között Yrjö Liipola finn szobrász is, aki otthoni tanulmányai után Firenzében tanult tovább. Hazatért, majd néhány év múlva az ország függetlenségének visszaállítása érdekében kifejtett politikai tevékenysége miatt távoznia kellett. Magyarországra 1904-ben érkezett, és gyorsan barátokat szerzett a fővárosi művésztársadalomban. Rövidesen megrendeléseket is kapott, és Pesten saját műteremben dolgozhatott. Munka mellett utazgatott az országban, egyik pécsi útján még feleséget is választott magának. Művészi sikereket aratott nálunk, és magyar irodalmi műveket fordított anyanyelvére. Majd harminc évet élt itt, 1934-ben költözött haza akkor már független hazájába, 1936-tól pedig budapesti főkonzullá nevezték ki.... 1906 nyarától egy évig a Szolnoki Művésztelepen dolgozott. Itteni élményeiről számol be Vándoréveim (Vaellusvuosiltani) című visszaemlékezéseinek egyik fejezetében, melyet Ágoston Máriának a Szolnok Megyei Levéltár Zounuk című évkönyvének 1987-es számában megjelent írása alapján közlünk. A szolnoki művésztelepen Szolnok tipikus alföldi város a Zagyva és a Tisza találkozásánál. Mint általában a puszta városai, ez is alacsony település. Egyedül a központi részeken vannak magasabb épületek, ahol a hivatalos közigazgatási szervek működnek. Szolnok megyei székhely is. A város peremén elszórtan húzódó egyemeletes épületek mégis inkább egy nagy falura emlékeztetnek. Körös-körül szunnyad a nagy Alföld végeláthatatlan gabonamezőivel. Forró nyarakon a horizonton délibábok játszanak és becsapják a gyanútlan vándort. Nem volt könnyű dolog itt egy évig élni, különösen amikor száraz volt a nyár, és hetekig egy csepp eső sem esett. 86