Kertész Róbert - V. Szász József - Zsolnay László szerk.: Szolnoki művésztelep 1902-2002 - 100 éves a szolnoki művésztelep (2001)
A kolónia
„Nagyméltóságú Wlassits Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter urnák, Budapesten. Midőn a szolnoki művészeti egyesület művészházainak megnyitó ünnepsége alkalmából Nagyméltóságod szives megemlékezését legmélyebb köszönettel fogadjuk, engedje Nagyméltóságod, a magyar művészetnek apostola, hogy országszerte nagyrabecsült nevére áldomást mondjunk s hazánk javára szivünk minden erejével, ajkunk harsona zengésével minden jót, áldásos munkásságához kifogyhatatlan erőt, egészséget, hosszú és boldog életet kívánjunk A művészeti egyesület nevében Lippich Gusztáv főispán, a művészeti-egyesület elnöke." A pohárköszöntők azután sűrűn követték egymást. Vágó mester a művészek nevében, hazafias érzésben gazdag beszédben megköszöni a közönség azon ritka áldozatkészségét melylyel vidéken ily szép művészotthont létrehozott. Kludik Szolnok polgármestere, a vendégekért és különösen a hölgyekért emeli poharát. Baghyorsz. képviselő a főispánt élteti, Bóth Menyhért festő a nemzeti irányú művészet mesterének Vágó Pálnak tiszteletére üríti poharát, Dr. Kohner a telep építészét Gyalus Lászlót üdvözli, Béla Henrik az „Otthon" írók és hírlapírók köre nevében dicsőíti e művésztelep létrehozóit... tószt, követi tósztot... a késő esti órákig. * A művésztelep 12 műtermét értesülésünk szerint a következő festőművészek foglalták le: Bihari Sándor, Boruth Andor, Fényes Adolf, Hegedűs László, Katona Nándor, Kernstock Frigyes, Mihalik Dániel, Olgyay Ferencz, Pongrácz Károly, Szlányi Lajos, Vaszary János és Zemplényi Tivadar. (Szolnoki Lapok 1902. július 6. 2-3.) S úgy látszik már az első esztendő bő termést hozott, mert 1903 nyarán meg is rendezték első tárlatukat a művésztelepen — írja a kezdetekről Kaposvári Gyula. — Az Új Idők 1903-as évfolyamában A szolnoki művésztelep kiállítása címmel erről érdekes és értékes cikket írt Lyka Károly. „A maguk piktortanyáján rendeztek kiállítást a szolnoki telepesművészek. Egy pár műteremből kiemelték az ajtókat és kész volt a szolnoki Bihari Sándor festőművész műtermében, 1903 körül Glaspalast. Némi délinövény és keleti szőnyeg adta meg a szükséges díszt; a többi, ami ott látható, már egészen szolnoki termék. Valaki egy ünnepi tósztban a megnyitás napján arra figyelmeztette a hallgatóit, hogy íme, ezek az ideszakadt festők egymásután beleházasodtak a szolnoki famíliákba. Mi azt hisszük, hogy lassanként a művészetük is beleházasodik az alföldi levegőbe. Ez a telep igazi programja, de persze nem valósítható meg máról-holnapra. Még a nagy Pettenkofennek is szüksége volt a festészet ama lényeges elemére, amelyet időnek nevezünk. Az ember szeme, agya, gusztusa nem formálódik át olyan gyorsan, mint hinnők. Ha pedig nem szolnoki szemmel és aggyal pingálja valaki Szolnokot, úgy csak néprajzi jegyzőkönyvet tud produkálni. A szolnoki telepesek közt vannak, akik már évek óta járják a Zagyva partját. S látnivaló, hogy jól megismerkedtek vele. E sorok írója a megnyitás délutánján néhány órán át kocsikázott Szolnok környékén. A Zagyvával ugyan nem volt szerencséje megismerkednie, mert a Zagyva jelenleg eltűnt a föld színéről. Kiszáradt, vagy elfestették a piktorok. De íme itt látja az ember a közelében Olgyay nagy fűzfáit, amelyek oly szép nagy foltot írnak bele egy aranykeretbe. A por, amely itt végigheveri az utat, Fényes pora. 85
