Kertész Róbert - V. Szász József - Zsolnay László szerk.: Szolnoki művésztelep 1902-2002 - 100 éves a szolnoki művésztelep (2001)

Szigethi Imre: Fényes Adolf varázslatos képei

Elmúlóban a nyár, 1937 könyvére vagy az egyiptomi piramisok öt pontjára gondolunk. (A piramis a tudományok és a gondolat-művészet csodálatos egysége, mely a magasabb rendű felső világok földi mása.) A képek témája megkívánta a technikai megújulást. Fényes Adolf, korábbi festőmódszerét megváltoztatva, felhagy a vastag festékfelhordással, és a színekben visszanyúl a már elfogadott színskálához. Kapcsolatát a természettel az ötletadás szintjéig megtartotta, erről vallanak a kisméretű, derűs tájképek, melyek feldolgozva a nagyobb figurális képek motívumainak alapjául szolgáltak. Műtermében sok kép volt egyszerre munka alatt. Munkamódszeréről így vall: „Sose fejezek be egy képet egyszerre. Mindig másikat kezdek el, aztán falnak fordítom és hetek vagy hónapok múlva veszem elő újra. Szigorúan betartom a nagy latin író aranyszabályát: »Nonumque prematur in annum«". Erős bírája volt saját képeinek, félmegoldások és a középszerűség nem elégítette ki elvárásait, így munkáit csiszolt drágakövekhez lehet hasonlítani. A festő sajátosan magyar gondolatisága korai képein szinte néprajzi értékűen hűek, ez később szinte egybeforrt vele, kifejezőeszközévé vált, mely sajátosan az itt élők számára még több mondanivalóval bír. Erre az összeforrottságra jó példa az Ernst Múzeumban 1923-ban kiállított Ábrahám és az angyalok. A képen egy fehérre meszelt alföldi ház előtt Szolnokon, a Bástya utca végén, ahol a Zagyva folyik, megelevenedik, életre kel a Biblia világa. Megejtően szép hitvallás ez, utal arra, hogy a törvény örök erejű, melynek aktualitása része mindennapjainknak. Fényes Adolf napjai nagyon pontos időbeosztás szerint teltek, munkájáról így nyilatkozik: „Minden művész számára kétféle teremtő állapot létezik. — Az egyik az ihlet, szent és nagyszerű dolog, de nincs időhöz, helyhez kötve, s pillanatokig tart. Támadhat az utcán, a villamoson, ebéd közben, vagy még közönségesebb helyen. Ezt a pillanatot kell az írónak, festőnek, zenésznek megragadnia. — A munka, de nem szabad semmit a véletlenre bízni, hogy történetesen van-e munkakedved vagy nincs? írónak, festőnek saját beosztása szerint, de a nap bizonyos órájában mindig meg kell kínálnia magát a munkával. Ha valóban nincs munkakedve, akkor félig kész dolgait javítgassa, hogy pontosan ott álljon a festőállványnál, vagy üljön az íróasztalnál." 48