Kertész Róbert - V. Szász József - Zsolnay László szerk.: Szolnoki művésztelep 1902-2002 - 100 éves a szolnoki művésztelep (2001)
Szigethi Imre: Fényes Adolf varázslatos képei
Az 1867. április 29-én Kecskeméten született festő tudós, főrabbi édesapját korán elvesztette. Édesanyjával, testvérével a Budapesten élő rokonsághoz költöztek. A család jogi pályára szánta, és a Fasori Gimnázium elvégzése után megkezdte jogi tanulmányait. Ő azonban erősebb vonzalmat érzett a palettához, a festészethez. Székely Bertalan tanítványa lett, ahol követelmény volt a rajz és a tónus; vagyis gipszalakokat vagy gipszfejet kellett először feketefehér olajfestékkel megfesteni. Ez nem váltott ki osztatlan elismerést a növendékek körében, jóllehet biztos rajzi tudásra nevelt, és erős önkritikára, lelki vívódásra ösztönzött. Fényes Adolf Székely Bertalannál, majd a Weimarban töltött időszakról így emlékezik meg: „1886-ban és 87-ben voltam tanítványa... A műterem falán egy arcképtanulmány függött négy különböző stádiumban, és szabályok voltak kifüggesztve, mint a híressé vált, az árnyékok bársonyosan, a fények ropogósán kezelendők. Bonctant is adott elő és — amit akkor borzasztó volt hallani — kompositionslehre-t... Té- Zádor István: Fényes Adolf, 1921 védés volna azonban azt hinni, hogy nem méltányolta a tehetséget kellő értéke szerint. Szó sincs róla. Csak jól tudta, hogy ezt tanítani nem lehet, de igenis módszeres munkát és elmélyedést, melyek a talentumot fejlesztik és fegyelmezik. 1887-ben Weimarban telepedtem le. Kari Alexander nagyherceg adott ingyen műtermet, lakást, fűtést a festőiskolán. A művészek mennyországa volt az akkori Weimar, sohase lehetett elfelejteni. A tanárokat és a tanítványokat a legtisztább érzések fűzték egybe. Goethe, Schiller, Wieland, Herder és legfőképpen Liszt városa volt Weimar. Ott éltek még a rajongók és tanítványok. Tudja... akkor... akkor... a város levegőjében volt még e nagy mesterek lélegzete." Érthető tehát, hogy nagyon vonzó lehetett a nagyherceg invitálása. Az új szellemű nyitottabb képzést Max Thedy és gróf Kalkreuth professzor korrektúrái jelentették. Itt ismerkedett meg az úgynevezett „Árme leute malerái"-jal, a szegény emberek festészettel. August von Pettenkofen szolnoki piacjelenetei a bécsi közönségre hasonló hatással lehettek, mint Weimarban a szegény emberek festészet. Mindkettő az egzotikumot kereste a témában, úgy is mondhatnánk, hogy mély belső emberi tartalom kifejezésére nem törekedtek. Tették ezt azonban technikai megkötöttségek nélkül. Fényes weimari tanulmányai után Párizsba, az akkori művészeti élet központjába ment, itt Rippl-Rónai Józseffel és Karlovszkyval élt egy társaságban, Bugreaux iskoláját látogatta. Rövid idő múlva már ismét Weimarban, majd 1893-tól Budapesten találjuk a Benczúr-iskolában, ahol elsősorban az anyagmegjelenítést tanulhatta meg, melyet csak eszköznek, de nem célnak tekintett. Fényes felkészülése választott hivatására rendkívül alapos, mintegy tíz évre tehető. Első sikert arató képei, A Civódás és a Pletyka 1897-es tavaszi bemutatója után négy hónapig másolja nagy figyelemmel és alázattal Velencében a Frari templomban Bellini Madonnáját. A régi mesterek tanulmányozásával lezárult a felkészülés időszaka, amit lehetett, azt szívóssággal és nagy fegyelemmel elsajátította. Akácfa utcai műtermében kezdte el A szegény emberek élete című sorozatát, mely az emberi lét egyik legkönyörtelenebb, legkilátástalanabb sorsát és a megadásukat kifejező drámai képekből áll. Ezekre az alkotásokra a rembrandti gyertyafény-megvilágítás a jellemző. Az alulról szemünkbe néző alakok az emberi lét egy-egy tragédiájáról beszélnek. Példának említhetjük az Özvegy a Család című képeket vagy az 1899-ben a Műcsarnokban kiállított Kis leány almával címűt. A Szolnoki Művésztelep, melynek Fényes Adolf kérelmezője és alapító tagja volt, nagy változást hozott művészeti életünkben. Segített, hogy a művészek közelebb férkőzhessenek a természethez, és lehetővé tette egy sajátosan magyar művészet megteremtését. Fén/es Adolf képein a kisvárosok, a falvak, a szomorúság és a nyomor, a csend és a békesség, a mindennapok és az ünnepek világa köszönt ránk. A színesség, a napfény érzékeltetése miatt ezek a képei külső megjelenésben veszítettek drámaiságukból. Tartalmilag még erősebb a kontraszt. Az Anya és gyermeke; a Szegények ebédje; a Napszámos; a Csöndes boldogság; az Egy legény egy leány; a Ringató anya; a Babfejtők; a Testvéri szeretet; az Asztalos legény mind gyöngyszemei a magyar festészetnek. A képek tartalmi összefüggései a művészt nem gátolták meg abban, hogy előadásmódját fokozatosan változtassa. A részletek tömörítésével 45
