Kertész Róbert - V. Szász József - Zsolnay László szerk.: Szolnoki művésztelep 1902-2002 - 100 éves a szolnoki művésztelep (2001)

Benedek Katalin: A Szolnoki Művésztelep a két világháború között

Vidovszky Béla tájábrázolását többnyire a régi Zagyva-meder, a Pityó füzesei inspirálták. Szolnok vidéki hangulatot ébresztenek a halászbárkák, a művésztelep kertje, a Holt-Tisza látványa. Elsősorban azonban anyagszerűen kivitelezett csendéletek és szobabelsők jó kezű festőjeként ismerték el. Művészkollégái úgy emlegették Zádor Istvánt, mint aki „Szolnokot megmutatta a világnak". Valóban, külföldön bemutatott alföldi tárgyú rézkarcaira felfigyeltek, sikert arattak, vásárolták őket, nagy hírű múzeumokban találhatók példányaik. Ám művésztársairól vászonra vetett olajmunkái is mindmind találó, karakteres portrék. Részletező előadásmódja líraisággal párosul, amikor a tájat magát választja mondanivalójául. Udvary Dezső a város mindennapi életéből komponálta hagyományos felfogású műveit. 1927-ben országos hírnevet szerzett a szolnokiak Műcsarnok-beli kiállítása. A művésztelep negyedszázados jubileumát ünneplő alkotók nemcsak friss munkáikkal örvendeztették meg a budapesti közönséget, hanem egy, a kolónia fejlődését reprezentáló nagy gyűjteménnyel is. Lyka Károly lényeglátóan mutatott rá az alkalomra megjelentetett Szolnok a művészetben című emlékkönyv lapjain: „... az Alföld lefestését felváltotta az Alföld megfestése, .... egy stílus kezd előttünk kibontakozni, amelynek legfontosabb jegyei másutt nem, csak itt születhettek meg."

9 A siker erőteljes lendületet adott a szakmai életnek. Kiváló festők mellett vendégművészek tevékenysége frissítette a kolónia művészetét. Különösképpen nyáron érkezett sok vendégalkotó, mivel a tél a pesti kiállítások, az otthoni műteremmunka ideje volt. Az alkotói fantáziát megfestésre serkentette a napsütéstől izzó levegő, az alföldi ég végtelensége, a Tisza-Zagyva megejtő szépsége, az Alföld „természetköltészete". Az idősebb generáció tagjai közül korszakunkban megkülönböztetett figyelem, kiemelt hely illeti a nagyszerű Fényes Adolfot, aki kiérlelt realizmusa és természetábrázolása után nagy kanyart vesz, és más irányba folytatja útját. Elkanyarodik a valóságtól, kigondolt tájakon barangol, a fantasztikum növelte sziklavárak töltik ki a képteret. Módszeres játékossággal építgeti kompozícióit. Kezdetben bibliai történetek ihletik, majd egyre különlegesebb romantikus levegő lengi be műveit. Időtlenné tágított zónában mozog képzelete, olykor a soha, sehol sem létező menedék, az álom és misztikum régióiban. E tájkép-legendákon, a szinte szimbolikusan megnövesztett levegőég a benne úszkáló felhőkkel veszi át az uralmat, ám a belső képalkotási fegyelem egy pillanatra sem gyengül. A biblikus-szimbolikus tájak festőjét 1930 körül, a nagy magyar reprezentatív kiállítás alkalmával Barcelonától a Közel-Keletig megismerhették. A művészetében bekövetkezett nagyfokú átalakulás okai fölsejlenek a festészet jövőjéről megfogalmazott mondataiból: „... ma sajnos egy olyan periódusban vagyunk, amikor a közönség a művészettel szemben legnagyobb mértékben közöm- Chiovini Ferenc: Szent László, 1941 bősen viseltetik. Bizonyosra vehető, hogy ez meg fog változni, de hogy az érdeklődés feltámadása a művészet iránt mit eredményez majd, és hogy milyen termékenyítő hatással lesz a művészekre, az a jövő titka."

10 1930 táján a posztimpresszionizmus szellemét követő arc- és tájfestőt, rézkarcolót, Förstner Dénest és a festő-szobrász Gecse Árpádot is magához vonzza a művésztelep. Förstner úgyszintén nyilatkozik 9 Szolnok a művészetben. Emlékkönyv a Szolnoki Művésztelep huszonöt éves jubileumára. Szerk. ifj. Gonda Béla. Kiadja a Szolnoki Művészeti Egyesület, 1927. 10 Irodalmi Kurir II. évi. 6. Szolnok, 1932. In: Jászkunság 1966. szeptember 39