Kertész Róbert - V. Szász József - Zsolnay László szerk.: Szolnoki művésztelep 1902-2002 - 100 éves a szolnoki művésztelep (2001)

Szinyei Merse Anna: Plein-air törekvések Magyarországon

festőnél van valami cigányos temperamentum a tüzes színek és a köztük elhelyezkedő, szivárványos reflexekkel gazdagított fehérek tobzódásában. Dekoratív tendenciája ugyanakkor meg is haladja az impresszionisztikus villódzást, és megelőlegezi alkotója hamarosan bekövetkező stílusváltását. Iványi 1906 után a Párizsból Nagybányára utazó fiatal magyar festők újító mozgalmának szimpatizánsa lett. Az ekkor másodkézből kapott Fauves-hatások mellé 1907-ben a budapesti modern francia kiállításon erős Gauguin-impressziók is érték. Mindezek hatására végleg eltávolodott korábbi elveitől, sőt 1909ben Nagybányáról át is költözött a szecesszióhoz kötődő kecskeméti művésztelepre, melynek ő lett a vezetője. Csók István szívesen nevezte ugyan magát impresszionistának, de csak kevés műve sorolható e stíluskörhöz. 1897-ben, csupán egyetlen évre csatlakozott a művésztelephez, jelentős kiállításaikon azonban mindig igyekezett részt venni. Fél évtizednek is el kellett telnie ahhoz, hogy lassanként levetkezze a helyi színek használatát, és felengedjen a hagyományok merevségéből. „Ott künn, Mohácson, Baranya megyében, Tolnában, — ahol járt, sokáig kínlódott, míg megszokta a levegőváltást. Elvégre tizenhét esztendeig formalátáshoz szokott a szeme és a napfény forma-föl bontó erejét megérezni s megéreztetni, a világot a színfoltokból újra fölépíteni, a reflexek kikeresésével a formákat megteremteni, ami mind a pleinair festés dogmája, csak lassan és nehéz munka árán tanulható meg" — írta az őt jól ismerő Lázár Béla.

45 Maga is falusi születésű lévén, sokat segített neki a vidéki elvonultság, a dél-magyarországi színpompás népviseletek látva- 19. Ferenczy Károly: Festőnő, 1903 nya. Mégsem lehet véletlen, hogy sokévi párizsi tartózkodás után jutott el a Tél a tavaszban franciás impulzivitásához, könnyed impresszió-rögzítéséhez, melynek alig van köze Nagybányához — ez nagyvárosi plein-air. A gyönyörű fekvésű erdélyi városkában együtt dolgozó festők Budapesten először 1897 decemberében bizonyították közös kiállításon a művésztelepi munka hatalmas lehetőségeit és az újító törekvések létjogosultságát. Bár számos kritika is elhangzott a „zöld lovak és lila fák" képi megjelenítéséről, összességében általános elismerést arattak. Tudatosan fejlesztett, következetes alkotótevékenységük ettől kezdve példát adott az újabb nemzedékeknek. Nagybányának egy rövid időre még a modernség vonatkozásában is gyűjtő szerepe volt, hiszen többek között innen indultak Párizsba, illetve ide tértek vissza a „neósok", azok a franciákhoz igazodó fiatal festők, akik újító mozgalmukkal, vitáikkal néhány év alatt felpezsdítették az egész magyar művészeti életet. A külföldi tapasztalatokat begyűjtő fiatalok közül Czóbel Béla hozta magával Párizsból legkorábban, 1906 nyarán a Vadak (Fauves) elnevezésű csoport művészi elveit, melyek között nem annyira a táj erőteljes, merész színvilága, mint inkább a vaskos, sötét körvonalak hangsúlyos szerepeltetése állt leginkább ellentétben a látványt mindenek felett tisztelő, immár Magyarországon is széles körben elterjedt plein-air festészet oldottságával. Az időnként arabeszk jellegű vonalhálóba összefogódzó kontúrok túlsúlya Matisse hatását jelentette, akinek több nagybányai tanítványa is volt. így különféle egyéni variációkban jutottak el hozzánk a röviddel azelőtt messziről indult gondolatok, melyek az itthoni környezetben tovább 45 Lázár Béla: Tizenhárom magyar festő. Budapest, 1912. 27. 33