Kertész Róbert - V. Szász József - Zsolnay László szerk.: Szolnoki művésztelep 1902-2002 - 100 éves a szolnoki művésztelep (2001)

Szinyei Merse Anna: Plein-air törekvések Magyarországon

formálódtak. A fiatal Czóbel 1902-től vett részt a nagybányai szabadiskola nyári kurzusain. Hamarosan sikerült elsajátíta­nia azt a fény-árnyékos plein-airt (XXX. tábla), mely Nagybányától függetlenül foglalkoztatta későbbi barátját és pálya­társát, Kernstok Károlyt is éppen abban az időben (20. kép). Ezek az utolsó, ilyen jellegű műveik: 1907-ben Nyergesújfa­lun megtörténtek már az előkészületek egy új művészcsoportosuláshoz, a Ke­resőkhöz, mely néhány év múlva Nyol­cak néven radikális változásokat fog szorgalmazni. Ez azonban már egy má­sik történet. A telepalapító nagybányaiak virágkora — Szinyei Merse késői felfedeztetésével együtt — mindenképpen a plein-air dia­dalát hozta el Magyarországra. A legkü­lönfélébb irányba fejlődő oeuvre-öknek is többnyire megvolt a maga plein-air kezdete, elegendő talán Csontváry Kosztka Tivadarra utalnunk. A századfor­duló legkülönösebb sorsú magányos zse­nije egészen egyéni módon foglalkozott a plein-airrel. Az objektív, naturalisztikus megközelítéstől hamar eljutott a látvány szubjektív átköltéséig. A képi életre keltés mágiáját az általa kifejlesztett színdinamikával, a világítás­beli fokozatok és a színbeli totalitás sosem tapasztalt gazdagságával akarta elérni. Csontváry ember­feletti távlatokba betekintő, önpusztító teljességigénye megismételhetetlen, egyszeri csoda volt Ma­gyarország, illetve Közép-Európa művészetében. Áhítatos természetimádata azonban némelyeknél rokonságra lelt, így például a tolsztojánus eszmék híveivé szegődött gödöllői művészeknél is fontos szerephez jutott. Az ő művésztelepük az ősi természetes falusi életforma szépségét kereste, szecesszi­ójuk ugyanakkor már alig érintkezett a naturalizmus vagy a plein-air kérdéskörével. „Nem véletlen, hogy Nagybányának és Szolnoknak oly fontos szerep jutott a magyar plein air és egyben a legzamatosabb magyar festészet kialakulásában. Nagybánya tele van csodálatosan telített színekkel, Szolnokot és környékét pedig az Alföld atmoszférája hatja át" — írta 1927-ben, a Szolno­ki Művésztelep alapításának negyedszázados jubileumára Ybl Ervin. Most, a centenáriumon is érvé­nyesek szavai: „A nagybányai és a szolnoki iskola csak olyan időben nőhetett fel, midőn a képzőmű­vészetek életében a plein air volt a vezérszólam. Csak a műteremből való kivonulás, csak az elnyűtt képsémák elhagyása révén, midőn a festők a szabadban állították föl állványukat, juthatott oly hatá­rozottan érvényre Nagybánya és Szolnok különleges karaktere. Láttuk ezt már a francia Barbizonban is, és ugyanez ismétlődik meg a két magyar városban. A plein air-nek uralomrajutása folytán ismer­ték föl művészeink a magyar föld festői különlegességeit a maga igazában, így születhetett meg a tő­ről metszett magyar piktúra." 46 A kiállításunkon bemutatott festők mindegyike arra törekedett, hogy felismerhetően egyéni, ugyan­akkor sajátosan magyar karakterrel fejezze ki véleményét a környező világról. Igyekeztek magukból kiszűrni és átlényegíteni a külföldön felszedett hatásokat, így sosem váltak epigonná — még egymás epigonjaivá sem. Mindez hozzájárulhatott ahhoz, hogy a környező népek művészetével is aránylag kevés rokonságot mutatnak — akkor sem igazán konkrét, csupán az általános európai tendenciákba illeszkedőt. 20. Kernstok Károly: Szilvaszedők, 1904 Ybl Ervin: A szolnoki iskola jelentősége, in: Szolnok a művészetben. 1927. i.m. 76. 34

Next

/
Thumbnails
Contents