Kertész Róbert - V. Szász József - Zsolnay László szerk.: Szolnoki művésztelep 1902-2002 - 100 éves a szolnoki művésztelep (2001)

Szinyei Merse Anna: Plein-air törekvések Magyarországon

Az intim tájfestés magyarországi terjedésére jellemző, hogy Mészöly Géza nem sokáig maradt egyedül ilyen felfogású kis képeivel a pesti kiállításokon. Spányi Bélát már 1873 végén úgy üdvözölte a kritika, mint Mészöly tehetséges követőjét. Gyermekkorát Szolnokon töltötte,

25 és az első rajzleckéket attól a Müller Adolftól kapta, aki egykor Pettenkofen egyik szállásadója volt. 1878-ban ifjú házasként újra itt telepedett le, majd Bodajkra költözött (IX. tábla). Jó ideig még a plein-air foglya volt, határozott festői tehetség — kár, hogy később túlságosan szentimentálissá válva kereste a közönség kegyeit. Ekkoriban még Pállik Béla sem birkákat festett, hanem jól összefogott, üde tájrészleteket. A Gyurkovits-gyűjtemény Mosonmagyaróvárott őrzött Patakpartja mindenesetre ezt a törekvését példázza. Róla nem tudjuk, hogy valaha is lett volna Szolnokon, annál inkább Böhm Pálról, aki ott festette a sokak által legjobb képének tartott Tiszaparti jelenetet (X. tábla). Meglepően gazdag színvilága, könnyedsége, levegős atmoszférája láttán érthetővé válik Mészöly Gézával 1873-ban kötött barátsá, , ga és kölcsönös egymásra hatásuk. 1876 után nem tért vissza többé Szolnokra, csupán az ott gyűjtött néprajzi tárgyak segítségével festette Münchenben egyre keményebb, levegőtlenebb képeit. Az említettek mellett Tölgyessy Artúr kezdetben igen hangulatos festészete, vagy a Munkácsy mellől indult Bruck Lajos és testvére, Miksa világos palettája szintén hozzájárult a pleinair látásmód terjedéséhez. Utóbbi csak 1891 -ben, Deák-Ébner, Bihari és Knopp társaságában festegetett Szolnokon. Tölgyessy viszont 1878 és 81 között töltötte ott a nyarakat, és egy ideig Pettenkofennel közös szállás9. Deák-Ébner Lajos: Tájkép kazallal 1875 körül adójuk volt Bécsy doktor.

26 Párizsi működése idején festett kis látványrögzítése (XI. tábla) tanúsítja, hogy jól tudott alkalmazkodni a felszabadultabb festésmódhoz. Az 1883-as párizsi Szalonon mégis délibábos puszta-képe keltett feltűnést, a Figaro kritikusa is írt róla: „A Fata morgana-t, a magyar föld egyik legcsodálatosabb tüneményét festette Tölgyessy Artúr, pompás gyöngyházszínű finom levegőjével, amint a láthatáron arany-ezüst sávja elterül, s a hatalmas végtelen puszta megjelenik előttünk a tájképek között."

27 Az 1880-as években egyébként is gyakran találkozunk magyar festők neveivel és magyar képtárgyakkal a párizsi Szalonok katalógusaiban — utóbbiakat sokszor épp külföldiek festették, mint a német Heinrich Láng („Csikós hongrois — gardien de chevaux — prenant un cheval dans un troupeau") vagy Ottó Thoren („Marché — Souvenir de Hongrie"), utalva a szolnoki festészet hosszan továbbélő és messze kisugárzó népszerűségére. Deák-Ébner Lajos 1873-ban Münchent cserélte fel Párizsra, és még azon az őszön csatlakozott a Barbizonban festő Paál Lászlóhoz, Munkácsy Mihályhoz és társaikhoz. Az ott festett tájképeken kívül ekkoriban még főleg életképekkel foglalkozott, melyeken jól követhető a közönség ízlésváltozása. Eleinte Courbet nyomán elterjedt munkástémát festett Munkácsy-hatással keverve. Később a Miilet, majd Bastien-Lepage befolyására kialakított világos tónusú Favontató asszonyok finom naturalizmusa következett. Mindemellett a barbizoni hagyományok folytatása, és egy Jules Breton-szerű idilli megközelítés sem volt tőle idegen {Hazatérőaratók, 1881), csak immár romantikamentesen, objektív szemléletmóddal párosítva. Nevével kapcsolatban a szakirodalom nem véletlenül idézi folytonosan Pettenkofen munkásságát: ő bizonyítottan hatott a magyar festőre. 25 Végvári Lajos: Szolnoki Művészet 1852-1952. Budapest, 1952. 32. 26 Lázár Béla: Magyar művészek Szolnokon, in: Szolnok a művészetben (szerk.: ifj. Gonda Béla). Szolnok, 1927. 20. és 23. Vö. még Kacziány Ödön: Tölgyessy Artúr, in: Művészet 1910. 294-303. 27 Vö. Kelp Anna: A XIX. sz-i magyar festészet viszonya a francia festészethez. Doktori értekezés. Budapest, 1928. 97. 22