Kertész Róbert - V. Szász József - Zsolnay László szerk.: Szolnoki művésztelep 1902-2002 - 100 éves a szolnoki művésztelep (2001)

Zsolnay László: A Szolnoki Művésztelep megítélése művészettörténeti írások tükrében

Mindemellett még sok mindent lehetne csinálni, ami a mai állóvizet egy kicsit felpezsdítené, ami új lendületet adna a művésztelep életének, s a mai törzstagokat is újításra inspirálná. Végül még egy dolog, amivel szembe kell nézni. Sok mindent lehetne, kellene tenni a szolnoki művésztelep újabb felvirágoztatása érdekében. Mindez szükséges is. De bármilyen pezsgő művészeti élet bontakozik is ki, Szolnok olyan rangot már bizonyára nem érhet el a magyar képzőművészeti életben, mint az hajdan volt. Ebben semmi sajnálatos nincsen. Ellenkezőleg. Az ország legkülönbözőbb helyein létrejött, hírt, nevet szerzett alkotóműhelyek minden eddiginél gazdagabbá, sokszínűbbé tették a képzőművészeti életet. A hagyományaihoz méltó, újjászületett szolnoki művésztelep egyike lehet e színfoltoknak. S ez nagyon tiszteletre méltó rang." A művésztelep 1945 utáni történetében folyamatosan visszatérő gondolat, hogy ne vagy ne csak állandóan letelepedett művészek használják. Már a kezdeteknél láthattuk a pesti művészek azon szándékát, hogy a törzs- és vendégtagság együtt használhassa a műtermeket, biztosítva ezzel a művészek és művészeti áramlatok folyamatos szolnoki jelenlétét, színesítve a telep és a város képzőművészeti arculatát. A művészek állandó cserélődése lehetővé tenné a legfrissebb irányzatok azonnali megjelenését Szolnokon, s meggátolná azt, hogy a több évtizeden keresztül itt alkotó képzőművészek esetleges konzervativizmusa miatt a telep elszürküljön. Volt e szándékra példa a 70-es, 80-as évek fordulóján is, mikor az üresen maradó műtermeket más városokból pályázó művészeknek utalták ki. A kezdeményezés nem okozott osztatlan sikert a telep állandó lakóinál. Ezt az állapotot szüntette meg a felújítás, melynek folyamán a jobb oldali szárny benépesült, a bal oldali pedig szinte lakatlan maradt. Tény, hogy a nyolcvanas, kilencvenes években, alkotóinak számban talán legcsekélyebb korszakának idején a művésztelep csendesen élte életét. A város lakói szerették művészeiket, de a telepen zajló munka híre, különösen az 1945 előttihez viszonyítva, ritkán jutott túl Szolnok határain. Ezt természetesen az is magyarázza, hogy negyvenöt előtt zömében pesti művészek töltötték itt idejük egy részét, akik sohasem szakadtak ki a fővárosi művészeti élet nyüzsgéséből. Ellenben a negyvenöt után letelepedett művészeknek meg kellett küzdeniük a vidékiség minden hátrányával, mellőzésével. Az alkotók egyéni ambíciói törték meg ezt a csendet, s azon ritka alkalmak, mikor a városnak sikerült egy kül- vagy belföldi bemutatkozást megszerveznie. Ezek általában évfordulókhoz kötött kiállítások voltak. A bal oldali műteremszárny felújítása 2001 végén befejeződött, s a centenáriumi évben a művészek újból birtokba vehetik. Komoly a kihívás, nagy a tét: vajon az elkövetkező változásokkal egy újabb aranykor felé haladunk-e? 136