Kertész Róbert - V. Szász József - Zsolnay László szerk.: Szolnoki művésztelep 1902-2002 - 100 éves a szolnoki művésztelep (2001)

Zsolnay László: A Szolnoki Művésztelep a II. világháborútól napjainkig

Nagy István 1920-ban született és 1957-ben kapott műtermet Szolnokon. Élete kanyargós utat írt le addig, míg képzett szobrász lett belőle. Fiatal korában művészeti tanulmányokat anyagi körülmények miatt nem folytathatott, Kecskemétről Losoncra került, ahol mint gyári munkás dolgozott. Itt ismerkedett meg Szabó István fafaragóval. Ő egyengette a fiatal, s már akkor kétségtelenül tehetséges Nagy István útját. A Képzőművészeti Főiskolára való bejutását a II. világháború megakadályozta. 1942-ben behívták katonának, hamarosan kikerült a frontra, majd hadifogságba esett, ahonnan 1946-ban szabadult. A főiskolát 1949-ben kezdte el, mesterei voltak Beck András, Pátzay Pál és Szabó Iván. Végzős korában mind tanárai, mind évfolyamtársai azt tartották róla, hogy kizárólagosan állatszobrász válik majd belőle. Gyermek- és ifjúkori emlékei az állatábrázolás felé vonzották, jó megfigyelőkészségének köszönhetően emlékezetből állatfigurákat tudott teremteni. Kiemelkedőek lóábrázolásai, sorjában mintázta meg az álló, ügető, vágtató pusztai lovat. Másodévesként a Hunyadi lovasszobor-pályázaton dicsérő elismerést kapott Simon Ferenccel együtt. Még főiskolásként díjat nyert a kisplasztikái országos pályázaton Boci című kis bronzszobrával, ami a budapesti díszkútpályázaton is elismerést, 2. díjat érdemelt ki. Azóta számos köztéri szobrát állították fel, így többek között Szolnokon, Jászberényben, Kazincbarcikán, Szegeden. Nagy Istvánról már a szolnoki, pályakezdő években sem lehetett azt állítani, mint korábban hitték, hogy kizárólag állatszobrász. Az ötvenes évek végétől egyre több emberalakot is formázott. Meghatározó műve az 1960-ban terrakottából készült Kandúr című szobra. Művészeti stílusában ezzel a művel kezdődött egy új szemlélet: szobrai egyre tömörebbek, zártabbak lettek. Játékos mackói, bárányai tele vannak derűvel, apró ólomkompozíciói a térrel való játéknak, a pozitív-negatív formák egyensúlyának példái (6. kép). De ugyanezen formai összhang érvényesül gyermekeket, férfiakat, nőket ábrázoló művein is motívumainak kecsessége, tisztasága által. Jórészt egyszerű témák varázsa fogja meg, munkájának sajátja az ízes, sommás formaalakítás (LXIV. tábla). Néhány éve ritkán tűnik fel jól ismert alakja Szolnok utcáin, a Balaton mellé, Dörgicsére költözött, de kapcsolata a várossal, művészetét szeretőkkel a mai napig fennmaradt.

16 7. Simon Ferenc: Embervirág, 7 992 Nagy István szobrászművész időszaki kiállítása. Szerk. Kertész Róbert. Szolnok, 2000. 126