Kertész Róbert - V. Szász József - Zsolnay László szerk.: Szolnoki művésztelep 1902-2002 - 100 éves a szolnoki művésztelep (2001)
Bevezetés
Szolnok Művésztelep /jfl Ikt i T ilrl :-_iM SR X ^? ti -fo ' ^ í3!L3K!?^^^ ^fSpíPk.^Sr^T^ ; í^»«-*»^lT > • -^/x" ': ' - a**.-. /\ művésztelep az I. világháború előtt (levelezőlap, 1913 körül) művészeti palettáját. Nyaranta művésznövendékek, főiskolai hallgatók özönlötték el, hogy tanuljanak az idősebb mesterektől. Az évenként megrendezett szeptemberi szolnoki kiállítások mindig nagy események voltak a város életében. Kora tavasztól késő őszig folyt a munka a telepen, így telente ki-ki visszatért lakhelyére Budapesttől Párizsig. Szolnokhoz szoros szálak fűzik egyik legjelentősebb grafikusművészünket, Zádor Istvánt Párizsban ismerkedett meg Jávor Pállal, aki rábeszélte, hogy folyamodjon ösztöndíjas helyért a Szolnoki Művésztelepre. Zádorhoz hasonlóan Kléh János is főiskolásként került legelőször a Zagyva-parti közösségbe. Hegedűs Lászlónál tanult, majd a telepen képezte tovább magát. 1908-tól egészen haláláig, 1919-ig ragaszkodott Szolnokhoz. „Az 1900-as évektől kezdve Szolnok a magyar plein-air, majd impresszionista törekvések egyik fontos gyűjtőhelye. Egy olyan csoport kezdett itt dolgozni, amelynek tagjait, ha gyakran változtak is, összefűzte törekvéseik rokonsága. A művésztelepnek ez az új arculata élesen különbözött a Ferenczy-Réti-Thorma képviselte nagybányai irányzattól, amely a nemzeti tradíciót szívós következetességgel fejlesztette. A modern szolnokiakkal rokonszenveztek azok a nagybányaiak, akik külföldi tanulmányaik útján a francia impresszionisták vagy a posztimpresszionisták követőivé váltak, és egymás után elhagyták a telepet, hogy új, forradalmibb útra térjenek." 3 Szinte lehetetlen felsorolni minden egyes művészt, aki megfordult és alkotott a Szolnoki Művésztelepen. Fénykorában, az 1910-es évek elején a Szolnokon alkotók mellett az akkori Képzőművészeti Főiskola növendékei is tanulmányokat folytattak itt. Az emberábrázolást Fényes Adolf, a tájfestést Szlányi Lajos, az állatfestést pedig Zombory Lajos oktatta. Az első világháború kitörése teljesen ellehetetlenítette a munkát, rengeteg fiatal művészt és főiskolást a frontra vezényeltek. Csak az idősebb generáció egy-két tagja maradt a műtermekben, köztük Zombory Lajos és Koszta József. A művésztelep fejlődését nagyban befolyásolta, hogy hadba vonult tagjainak hozzátartozóit 1914-ben kitelepítették, hogy a műtermekben hadikórházat rendezzenek be. Az első világháború befejezése után a Magyar Tanácsköztársaság kulturális ügyekkel foglalkozó népbiztossága a telep működését újra megindította, a szolnoki Munkás 1919. április 19-ei számában közzétett felhívásra a művészek vissza is tértek a kolóniára, de érdemi munkát nem tudtak végezni, mert a román ágyúzás következtében Szolnok csatatérré vált. A háború folyamán megsérült művésztelepet a kormányzat nem segítette, így a műtermek lassan omladozni kezdtek. Csak hosszú erőfeszítések árán lehetett helyrehozni őket, amiben a művészeit szerető szolnokiaknak oroszlánrésze volt. 1923-ban a művésztelep egy része már újra használható. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Lapok 1923. július 15-ei számában ezt olvashatták: „A művésztelep benépesült. A várbeli művész-kolónia magános csendjét az ez idényben itt időzni szokott művészek mozgalma élénkíti meg. A kolónia törzstagjai közül ez ideig Fényes Adolf, Zombory Lajos, Vidovszky Béla, Udvary Dezső festőművészek érkeztek meg. Újabb vendége a telepnek Szüle Péter, ismert, jó nevű festőművész..." Az 1927-ben, a telep 25 éves fennállása alkalmából rendezett jubileumi kiállítás ismét Szolnok felé irányította a művészek figyelmét. A tárlat a művésztelep mind a 12 műtermére kiterjedt. Bár a régi törzstagok megmaradtak, a kolónia működésének új korszaka kezdődött. Végvári Lajos: Szolnoki Művészet 1850-1952. Budapest, 1952. 10
