Varga Lajos: Adatok a dél-bükki Odorvár történetéhez - A Tiszazugi Földrajzi Múzeum kiadványai (Szolnok - Tiszaföldvár, 1994)

Talán eredményesebb volt dél felé lerohanni a Dél-Bükk előterének falvait, vagy azokon többszörösen behajtani a jobbágyszolgáltatásokat: Cserépfalu, Cserépváralja, Kács, Sály, Tárd, Bogács, Noszvaj, Szomolya... Hogy ezek a lerohanások mennyire valósak voltak, gondoljunk arra, hogy — igaz, a XVI. században —, Egerből az egri vitézek át tudták törni a török hódoltság határsávját és lerohantak délre, Szolnoktól is délre(!) Tiszavarsány városába (ma: Rákócziújfalu), ott „megütötték” a „sokadalmat” (az országos vásárt), elkötöttek 40—50 lovat, portékákat „csomagoltak össze”, s visszamentek Eger városába. Dr. Mizser Lajos említi, hogy 1588-ban egri, tokaji, ónodi, cserépi(I) és diósgyőri lovasok, gyalogosok ugyancsak áttörik a török hódoltság határsávját („a senki földjét”) és Jászberényt „ütötték meg”. Ugyanezt csinálták a husziták

3. Az Odorvár-hegy (546 m) féloldalasán kiemelt mészkóröge a déli-délkeleti

karsztkopárossal, rajta a periglaciális kriofrakciós négy sziklafallal. Középtájt a legmagasabb (a Nagyfal 28 m magas), jobbra egy félmeredek sziklaképzödmény, lejjebb bokrokkal fedett harmadik szikla és alatta a csupasz negyedik szikla. A karsztkopáros bal, fehéres részén középtájt van az Odorvári-hasadékbarlang (260 m) és a legalsó fehéres szikla alatt a 2500 m hosszú Hajnóczy-barlang. A csúcsrégióban a Güns-kori barlangi roncsok és Odorvár rommaradványai. Balra a világosabb rész a Mákszem (622 m) lába. Fotó: Németh Gyula gimn. tanár

26