Bellon Tibor – Szabó László szerk.: Szolnok megye népművészete / Népművészeti örökségünk (Európa Könyvkiadó – Budapest, 1987)
E zzel a kötettel az Európa Kiadó sorozatot indít útjára. A sorozat nagy feladatot vállal: bemutatja a hazai és a határainkon túli magyar népművészet s a magyarországi nemzetiségi csoportok népművészetének örökségét, táji-területi keretekben írt monográfiákkal. Képben, rajzban, leírásban minél több tárgyi emléket kíván hozzáférhetővé tenni, ebben az értelemben tehát a sorozat kötetei forráskiadvány-értékűek. A tárgyak mellett közreadja a rájuk vonatkozó, részben szakkiadványokban rejtőző, részben újonnan összegyűjtött ismereteket. A hazai tárgyi emlékeket bemutató kötetek keretét a megyebeosztás adja. A megyehatárokat - módosításaik ellenére - hosszú történeti folyamatok alakították ki, és általában tájegységeket határolnak körül, ha nem is vágnak össze mindig a népi műveltség térbeli tagolódásával. E kötetek nem is kívánnak ilyesmit bizonyítani, hiszen a népművészet élete egyes helyi közösségekben, kis tájegységekben zajlott, számos jelenségének elterjedése viszont megye- sőt országhatárokon is átlépett. A megyék szerinti elhatárolás tehát sokkal inkább technikai, mint elvi vagy tartalmi kérdés számunkra. Úgy gondoljuk, akármekkora edénnyel merítünk is a népművészet emlékanyagából, igazat, maradandót meríthetünk. A megyék ma is működő territoriális társadalmak, saját intézményrendszerrel és öntudattal. Ez az intézményrendszer és a helyi hagyományokat megbecsülő megyei öntudat működik abban, hogy a megyei múzeumi szervezetek vállalták az egyes kötetek elkészítését. Örökségünk, mondja a sorozat címe. Ez kifejezi, hogy elődök, előttünk járó nemzedékek munkáit, szépen formált tárgyait gyűjtjük össze. Nem kívánunk állást foglalni abban a vitában, hogy lehetséges-e korunkban a népművészet folytatása, születhetnek-e új formái - ezekben a kötetekben annak a kornak a tárgyi világát próbáljuk fölidézni, amikor a falusi-mezővárosi társadalmakat jórészt még saját, parasztos, helyi ízlésük vezette. Ez a kor a legtöbb vidéken már időben messze van tőlünk, száz-kétszáz esztendőre is, közvetlen tanúi csak elvétve élnek köztünk. A válogatás alapja számunkra az, amit egy-egy község, egy-egy vidék lakói ebben a korban tárgyi világukba beillesztettek, legyen az bár távol lakó mesteremberek vagy akár idegenből jött árusok portékája. Népművészeti örökségünk: ezt az örökséget nemcsak egykor élt parasztemberektől és asszonyoktól, mesteremberektől kaptuk, hanem azoktól a kutatóktól, művészektől, gyűjtőktől is, akik az egyes emlékeket, műfajokat meglátták, rendszerbe illesztették, a tárgyakat megőrizték és ismertették, akik a népművészet fogalmát lépésről lépésre kidolgozták. A népművészetről való gondolkodásunk óhatatlanul az általuk vágott csapásokon halad, s felépítésükben a sorozat kötetei is a népművészetnek erre a hagyományos képére épülnek. De ma már tudjuk, vagy legalábbis sejtjük, hogy ennek a képnek a kialakulásában sok esetle-
