Bellon Tibor – Szabó László szerk.: Szolnok megye népművészete / Népművészeti örökségünk (Európa Könyvkiadó – Budapest, 1987)

Szűcs- és szűrhímzések (Gulyás Éva-Tóth János)

jellemzi. A XIX. század második felében készült kunsági szűcsmunkákon a bokorvirág szára már egyenes és kialakul a szimmetrikus elrendezésű bokorvirág-kompozíció, amely a kunsági szűcsornamentika ismert sajátossága. A kunsági férfibunda szerkezetében, alkotórészeinek arányában (hossza, bősége) és díszítményében különbözik a jászságitól (ld. a népviseletnél). A fő minta azonban itt is a válltányérokon van. A válltányér középpontjában a kunsági szűcshímzések jellemző motívuma, a bokorvirág áll. A bokorvirág valójában egy rozmaringleveles szár, amely fent rózsában, tulipánban vagy szegfűben végződik. Két oldalán indás-leveles rózsák és bimbók vannak. A válltányér alatt a jászságinál jóval szélesebb keresztirhára eredetileg szimmetrikusan szerkesztett kompozíció kerül. Az egyik kisújszállási férfibunda keresztirháján a leveles rózsamotívumot két oldaláról rozmaringleveles ág fogja közre. A régebbi kunsági férfibundákon a válltányér és a keresztirha mintája együtt érvényesült. Később a keresztirha mintáját ismétlődő motívumokból álló koszorúvirágsor váltotta fel. A suba elejére kisebb bokorvirágot hímeztek. A kunsági férfibunda kötözött aljú volt, vagyis az alját jó arasznyira visszahajtották. A kötözés és gombolás mentén apró díszítményeket (irhából kivágott szívek, hímzett sasköröm) helyeztek el. A legszebb férfibundák Kisújszálláson készültek. A hímzés fő színei régebben az aranybarna, kétféle zöld, lila, kék és fekete, rózsaszín. A rózsákat, bimbókat aranybarna selyemmel hímezték, a rozmaringleveles szár világos és sötétzöld váltakozva, a nefelejcs kék vagy lila. Kedvelték egy motívumon belül az elütő színeket, ez a kunsági szűcshímzés egyik jellemző voná348 452. Kunsági fodros aljú „ráncos" női ködmön. Tiszaszőlős. Szo: 61.177.1.