Bellon Tibor – Szabó László szerk.: Szolnok megye népművészete / Népművészeti örökségünk (Európa Könyvkiadó – Budapest, 1987)

Szolnok megye az ország néprajzi térképén (Botka János-Szabó István)

Kunszentmártonba települtek újra katolikus jászok. A Nagykunság a XVIII. század elejétől nagyszámú szatmári, szabolcsi, bihari és hajdúsági magyar lakosságot fogadott be. 1745-ben ezek jó része már részt vett a redemptióban. A Jászkun Kerület önálló Nagykun Kerülete 1876-ig megőrizte közigazgatási önállóságát. Kiváltságai miatt gazdasági fölénybe került környezetével szemben, de ezt az előnyt rosszabb földjei és legeltető állattartást folytató gazdálkodása, extenzív földművelése és kevéssé szervezett családi gazdaságai miatt nem tudta olyan méretűvé növelni, mint a Jászság. Fejlett volt tanyarendszere, de itt a terményt eladásra és nem állatnevelésre fordították. Önálló közigazgatása sajátos parasztpolgár értelmiséget teremtett, amelynek az egyházi élet irányításában is nagy szerepe volt. Viseletükben, kuriális építkezésükben nemesi mintákat követtek. Mindkettőn érződik azonban bizonyos kálvinista puritánság: uralkodik a fekete és fehér szín, kevés a díszítmény. Ez a szellem erkölcsi rendjében is megnyilatkozott és szorosan kapcsolta a Nagykunságot Debrecenhez, amely egyben vallási és iskolaközpontja is volt a területnek. Táplálkozásukat zsíros, nehéz ételek, pörköltek, száraztésztafélék és a férfiételek nagyobb súlya jellemezték. Szokásaikban a nagypénteki és húsvéti alkalmakat leszámítva - az egyházi ünnepeknek alig volt jelentőségük. Inkább a társas élet kapott nagyobb szerepet (disznótor, névnap, keresztelő, lakodalom, munkaalkalmak). Hiedelemvilágukat a kiterjedt pásztorélet miatt a táltoshit s a babonás történetek jellemezték. JÁSZSÁG: A megye északkeleti részén, a Zagyva és Tarna folyók völgyében települt, egykor önálló közigazgatást élvező terület, amely önálló etnikai csoportot alkot. Ma a régi Jász Kerület területén tizenöt önálló település van, és a Jászság testébe ékelődik három nem jász eredetű község (Jánoshida, Alatytyán, Pusztamonostor). A Jászság északi részén az alán eredetű, iráni nyelvet beszélő, földművelő-állattartó jászok 1241-ben telepedtek meg, mint a befogadott nomád kunok politikai jogot nem élvező, tőlük kulturálisan és etnikailag is elkülönülő úgynevezett segédnépei. A kunok politikai fennhatósága alól 1323-ban szabadultak fel, s ettől kezdve önállóan is azokéhoz hasonló jogokat élveztek. A magyar viszonyok kedveztek a földművelőállattartó jászoknak. Feltehetően már a török idők előtt szilárd szerkezetű kertes településeket hoztak létre. A berendezkedő török is óvta a gazdag vidéket, így lakossága többször megtizedelődött ugyan, de nem pusztult el. A reformáció idején Gyöngyös rendházának vonzásában megmaradt római katolikus hiten az egész terület, csupán az elpusztult, egyébként is kun eredetű Jászkisér vált reformátussá. A török kiűzése után jelentős számú felvidéki (palóc, kisebb mértékben szlovák) költözött be szökött jobbágyként a kiváltságos területre, s itt rövidesen beolvadt, alig befolyásolva a Jászság kultúráját. A jászok kiváltságaikat 1702-ben elveszítették, majd 1745-ben megváltották. 1848-ig jogilag, 1876-ig közigazgatási24