Bellon Tibor – Szabó László szerk.: Szolnok megye népművészete / Népművészeti örökségünk (Európa Könyvkiadó – Budapest, 1987)

Szolnok megye az ország néprajzi térképén (Botka János-Szabó István)

lag megőrizték különállásukat. Környezetével szemben a Jászság is gazdasági fölénybe került. Sajátos, külön élő nagycsaládi, intenzív állattartó tanyai gazdaságokat hozott létre a XVIII. század utolsó harmadától. A redemptiókor megszerzett kiskunsági pusztáit fokozatosan benépesítette, s máshová is anyagilag erős telepes rajokat bocsátott ki. Önálló közigazgatása a redemptusokból álló külön értelmiséget fejlesztett ki, akik a földtől, gazdálkodástól nem szakadtak el, benne éltek a közösségekben, s szervezték azok életvitelét, kialakítottak és megerősítettek egy sajátos jász magatartási formát. Ennek lényege a felsőbb hatóságok iránti odaadó szolgálat, a jász öntudat, a jász eredet ápolása (Lehel-, Csörsz-mondák ébren tartása, a redemptio jelentőségének tudatosítása), a szigorú munkaerkölcs, a jász nemesi jelleg kifejezése (nemesi jellegű viselet, kuriális építkezés, közéleti szereplés) volt. A katolikus vallás egységesített számos szokást és elevenné tette a néphitet. A paraszti életforma egyetemessége a társas élet szokásait a polgárosulás ellenére sokáig fenntartotta. [BOTKA JÁNOS-SZABÓ ISTVÁN] 25