Bellon Tibor – Szabó László szerk.: Szolnok megye népművészete / Népművészeti örökségünk (Európa Könyvkiadó – Budapest, 1987)

Szolnok megye az ország néprajzi térképén (Botka János-Szabó István)

ciálódása is egy-egy közösségen belül. Nemcsak a mezővárosok, de a kisebb falvak népe is társadalmilag rendkívül tagolt volt, s éppen ez a rétegzettség és a szabad állapot adott lökést a polgári fejlődésnek. A falvak viszonylag szabad állapotú nincstelen rétege az ország, sőt a monarchia különböző részein vállalt munkát, s közvetített a XIX. században új eszméket, kulturális hatásokat. Belőlük szerveződött olyan zárt tömböt alakító foglalkozási csoport, mint a kubikosság vagy a bandába szerveződött más szabad munkavállalók. Elmondhatjuk, hogy a XX. század elejére már a kisebb falvak módosabb rétegei is parasztpolgári s nem jobbágyparaszti jegyekkel jellemezhető társadalmi rétegnek tekinthetők. Az alföldi táj és gazdálkodás változásai Szolnok megye természeti képét ősidők óta a megye területén szeszélyesen átkanyargó Tisza és vízrendszeréhez tartozó mellékfolyói (Körös, Berettyó, Zagyva, Tarna, Galga, Tápió), a lefűződött meanderek, időszakos, a kiáradásokat levezető mocsaras medrek (Millér, Kakat, Túr, Túrvize, Nyavalyka-ér, Hajta, Horgas-ér, Görbe-ér), a tartósan megmaradt nagy területű vízállások (Gyócs-fenék, Szilva-fenék, Gyója, Fertő, Nagytó, Csipsár, Csíkos, Csukás) s a belőlük kiemelkedő szigetek, hátak (Szöllős-sziget, Buzás-sziget, Taplós-hát, Kurva-hát, Apavárisziget, Kenderes-sziget, Nyúzó-domb, Nagyér-hát), s a seregnyi kunhalom határozták meg. Az itt megtelepülök a honfoglalás kora óta éltek a vízi világ javaival, ugyanakkor küzdöttek a vízzel, újabb és újabb területeket hódítva el tőle. Árpád-kori falvaink a biztos árvízmentes szintre települtek, elfoglalva egy-egy kiemelkedő hátat, halmot vagy nagyobb szigetet. A tatárjáráskor elpusztult falvakból a régészeti feltárások nagy mennyiségű hálónehezéket, horgot, halász- és vadászeszközök maradványait hoztak felszínre (Tiszaörvény), de ezek az eszközök a török időkben elnéptelenedett s régészetileg feltárt falvaink kultúrájában is jelentős részt alkotnak (Tiszaug - Szociális Otthon, Tiszaroff, Istvánháza, Tiszasüly). Jóllehet, a földművelés falvaink életében jelentős szerepet játszott már a XI-XII. században, mégis a táji adottságok, az időszakos kiöntések, a mocsárvilág határozták meg a lakosság életmódját. Ahová a vizek rövidebb időre kifutottak, jól füvelő legelők, rétek adtak minőségi takarmányt az állatoknak. A földművelés, az állattartás mellett a vízi világ legkülönbözőbb ajándékai (hal, rák, csík, béka, vadmadarak, sás, nád, fűz, mocsári tölgy, prémes állatok) jelentős szerepet játszottak, s mind a gazdálkodásban, mind a napi életben meghatározó jelentőségük volt. A régészeti feltárások során tenyészett állatok, vadmadarak és vadak, illetve halak csontma15