Bellon Tibor – Szabó László szerk.: Szolnok megye népművészete / Népművészeti örökségünk (Európa Könyvkiadó – Budapest, 1987)

Szolnok megye az ország néprajzi térképén (Botka János-Szabó István)

SZOLNOK MEGYE AZ ORSZÁG NÉPRAJZI TÉRKÉPÉN A megye területének alakulása A Nagyalföld közepén a Tisza két partján elterülő Szolnok megye a magyar hűbéri állam megszervezésével alakult ki. Az idetelepült honfoglaló nemzetségtől sajátította ki a terület nagy részét a központi helyen korábban épült szolnoki földvárral együtt Géza fejedelem és I. István. Szolnok vára a királyi vármegye központja lett. Az Árpád-korban a megye területe fokozatosan kiterjedt Szolnoktól Besztercéig, mert a megye az északerdélyi só szállításának biztosítását, az északi sóút védelmét kapta feladatul. Az erdélyi vajda és a szolnoki várispán nemcsak együttműködött, hanem sok esetben azonos személy is volt. A szolnoki ispán a várföldekkel láncszerűen összekapcsolt, laza egységet alkotó, Erdélyig nyúló terület felett rendelkezett. A hatalmas megyét elsősorban a Tisza és részben a Körösök vízi útja kötötte össze. A szárazföldi utak később váltak jelentőssé. A XIII. század közepétől megindult a nagy területű megye sok tényezőtől meghatározott bomlási folyamata. A királyi birtokok csökkenésével, a tatárjárás, majd a kunok és jászok betelepítése után a közigazgatási egységet már nem lehetett fenntartani: a megye két részre szakadt. A Meszes-kaputól keletre, illetve nyugatra eső részekre, azaz Belső- és Külső-Szolnok megyére. Zsigmond király újabb területeket szakított ki Közép-Szolnok néven Külső-Szolnok keleti részéből. Ettől kezdve a három részre szakadt megye már nem tart jelentős kapcsolatot egymással. Következményeiben máig ható újabb szakadást idézett elő a török 1552. évi hadjárata. Szolnok várának elestével megszűnt Külső-Szolnok megye önállósága. A terület adóját az egri várhoz rendelték, közigazgatásilag pedig a központját veszített megye Heves megyébe olvadt Heves és Külső-Szolnok megye néven. A Jászság és a Nagykunság, miként Külső-Szolnok is, Egernek adózott. A kerületek megőrizték önállóságukat, de eltérő arculatuk ellenére mindinkább közeledtek egymáshoz, s a XVII. századtól megindult lassú összekapcsolódásuk. A török közigazgatás szerint a Tisza jobb parti községei a hatvani szandzsákhoz, a Tiszán túli részek a szolnoki szandzsákhoz, míg a Körösön túli néhány község (Kunszentmárton, Öcsöd) a gyulai szandzsákhoz tartozott. Szolnok megye kulturális képének alakulása szempontjából rendkívül fontos volt a területek egyházmegyei hovatartozása. 11