Bellon Tibor – Szabó László szerk.: Szolnok megye népművészete / Népművészeti örökségünk (Európa Könyvkiadó – Budapest, 1987)

Szolnok megye az ország néprajzi térképén (Botka János-Szabó István)

A megye Szolnoktól északra eső része és a Jászság az egri, Szolnoktól délre eső része pedig a váci egyházmegyéhez tartozik. A megyében igen korán és gyorsan elterjedő reformáció újabb szakadást idézett elő: a Tiszán túli részek református lakossága a Tiszántúli Református Egyházkerület, a Tisza jobb parti községek pedig a Dunamelléki Egyházkerület fennhatósága alá kerültek. A mai Szolnok megye területe a török hódoltság után, illetve a Rákóczi-szabadságharc végétől a Jászságból, Nagykunságból, valamint Heves és Külső-Szolnok megye tiszai járásából állt. 1876-ban létrejött Szolnok központtal Jász-Nagykun-Szolnok vármegye. Szolnokot a közlekedésben és a kapitalista ipari fejlődésben betöltött szerepe emelte központtá a nála sokkal fejlettebb jászsági és nagykunsági városok fölé. Az ekkor megalakult megye különbözött a maitól. Nem tartozott hozzá 1950-ig a tiszafüredi járás, és több Békés és Pest megyei település. 1876tól megindult a kapitalista fejlődés és polgári közigazgatás jegyében a megye eltérő fejlődésű részeinek egységesülése, de a korábbi közigazgatási hovatartozás, gazdasági kapcsolat, kulturális orientáció nyomai napjainkig felfedezhetők. A megye társadalmának szabad paraszti jellege A Szolnok megye mai területén kialakult néprajzi csoportokra meghatározóan hatott, hogy szinte akadálytalanul vagy csak kevéssé korlátozottan járhatták a szabad paraszti fejlődés útját. A Jászság és a Nagykunság kezdettől fogva (IV. Béla, IV. László) kiváltságokat élvezett, s velük a felszabadító háborúk befejezésekor is rendelkezett, nem tartozott földesúri hatalom alá. A jászkunok a nemes és jobbágy közötti jogállású egységes társadalmi csoportot alkottak. A Jászságot és a két Kunságot a császári udvar 1702-ben törvénytelenül eladta a Német Lovagrendnek. Ekkor az itt lakók földesúri hatalom alá kerültek. A lovagrend azonban nem úrbéli szolgáltatásokat követelt, hanem évi taxát. Ez a települési kisebb regálék bevételeit is magában foglalta (malom, mészárszék, kocsma, vásár, halászat). A Jászkunság belső jogrendje, ősi kiváltságokon alapuló közigazgatási berendezkedése a földesúri függőség körülményei között is megmaradt. A lovagrend is elismerte a települések belső autonómiáját. Mindezek fokozatos gazdasági gyarapodást tettek lehetővé. A Jászkunság taxás jobbágyi függése 1745-ig tartott. Ekkor Mária Terézia lehetőséget adott, hogy lakói megválthassák magukat a jobbágyi állapotból. Az 1745-ben bekövetkezett re12