Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 9. (Budapest, 2009)

II. Közlemények - módszertan - műhely - Mravik László: Magyar főnemesek hagyatékainak sorsa, 1912-1952

A Jeszenszky-féle miniszteri biztosság tevékenységével csaknem egybeeső időben folyt az az ugyancsak a második világháborúval kapcsolatos cselekménysor, mely a főnemesek művészeti és kulturális értékeiben a legnagyobb károkat okozta, s amely történelmi mércével mérve is minden idők egyik legszomorúbb és legnagyobb, mindmáig reparálatlan műtárgyvesztesége volt Magyarországnak. A törökdúlás óta kulturális emlékeinkben akkora kár nem esett, mint amekkorát a második világháború okozott. E pusztítás, mely a nemzetközi jog szerint egyértelműen háborús fosztogatás, de facto háborús bűncselekménynek minősül. Ezt legfeljebb az enyhíti, hogy a Szovjetunió részéről történelmi léptékkel mérve szinte csak percekkel később sokkal súlyosabb atrocitás érte Magyarországot: a sztálinizmus bevezetése, mindenféle demokrácia nyers kiiktatása és a Rákosi-Gerő-Révai-féle helytartóknak az országra szabadítása. Mind a nagy mükincsfosztogatás, mind a demokrácia elpusztítása nyílt és egyértelmű megszegése volt a Szovjetunió által is aláírt párizsi magyar békeszerződésnek. Ezekből a szövegekből alább még idézni fogunk, elsősorban azért, mert ezek, sajnos, a maguk részletességében kevéssé és csak felszínesen ismertek még a történelem iránt erős érdeklődést tanúsítók között is. Előbb azonban nézzük, hogy kik és mi módon váltak a felszabadítást követő megszállás károsultjaivá. Számunkra most csak a főnemesség a felsorolás tárgya. E felsorolás nem lesz teljes, minthogy a vonatkozó banki iratanyag, miután a Pénzintézeti Központtól még hiánytalanul átkerült a Magyar Országos Levéltárhoz, utóbbi helyen selejtezésnek esett áldozatul, s csak szerény maradványai hagyományozódtak ránk. Fenti iratok, melyben a letéttulajdonosok és bankok levelezése mellett mütárgylisták, panaszosok megkeresései mellett az ezen ügyekkel kapcsolatos későbbi elemzések is voltak, a nagybankok államosításakor kerültek a Pénzintézeti Központhoz. Ekkor készültek a bankok állagát, tartozásait, teljes iratanyagát tartalmazó lezáró irattári egységek, az úgynevezett ,,bankcsonkok". Három bankcsonk került az Országos Levéltárba, a negyediket a Veszprémi Levéltári Kirendeltség őrizte. A selejtezés ott sem maradt el, szerencsére más iratcsomókban néhány ügy irattöredékei fennmaradtak, s ezekből látható e dokumentumok - sajnos, nyilvánvalón örökre elveszett - óriási információs értéke, gazdagsága. A bankok páncéltermeiben elhelyezett zártletétek száma (ládák, bálák, utazókofferek, bennük műalkotásokkal, kéziratokkal és egyéb értékekkel) e pénzintézetek alapításától kezdve az előrelátás színterei voltak. Sohasem voltak teli, sőt, hosszú ideig szinte üresnek voltak tekinthetők (szemben a többnyire foglalt kisebb méretű trezorokkal, széfrekeszekkel). A bankok évszázados tapasztalatait azonban az események igazolták: a pesti nagybankok bomba- és földrengés biztos páncéltermei néhány hét alatt csaknem, mintegy három hónap alatt pedig teljesen megteltek. Oka nem más, mint egy váratlan szovjet légitámadás Budapest ellen 1942. szeptember 4-én. A támadás ereje nem volt jelentős, az alig félszáz repülőgép, érdemleges felderítés hiányában lényeges károkat nem okozott, azt azonban bebizonyította, hogy hiába a mély benyomulás a Szovjetunió területére, a rettenetesen hosszúra nyúló front nem volt alkalmas légi kötelékek hatékony szűrésére. Felmerült Budapest folyamatos bombázásának - két év múlva immár mindennapos realitássá váló - lehetősége. Számos nagy főrangú család műkincsei már ki is szorultak ezekből a tekintélyes méretű páncéltermekből, s számos elsőrangú műgyűjtemény a kevéssé biztonságosnak látszó bérelhető közraktárakba, illetve a nagyon megnyugtatónak tűnő, Budapestre akkreditált nyugateurópai nagykövetségekre kerültek, bár a zsúfoltság ezekben is egyre nőtt, s végül már sehol nem maradt hely műgyüjtemények, történelmi emlékek, értékes könyvek számára. Ezek „in situ", tulajdonosuk lakásában várták sorsuk beteljesülését. História szépasszony grimasza, hogy ezek sokkal nagyobb arányban maradtak meg, mint azok, melyeket nagy gonddal helyeztek biztonságba.