Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 9. (Budapest, 2009)

II. Közlemények - módszertan - műhely - Mravik László: Magyar főnemesek hagyatékainak sorsa, 1912-1952

Figyelmünket az elraktározott műalkotások aránytalanul nagyobb hányadát őrző négy pesti nagybank felé kell fordítanunk, a rejtett dolgok mintegy 80 százaléka ezekbe került. Nem áll szándékunkban tagadni, hogy ez az arány becslésen alapul, a becslés alapja az iratokból kigyűjthető tárgymennyiség, valamint az eltűnt gyűjtemények sorsának tanulmányozása, felbukkanásuk, olykor soha fel nem bukkanásuk különös ténye. Talán helyesebb, ha 70-90 százalékot jelzünk. A négy nagybank a következő: Magyar Altalános Fíitelbank (igen hosszú ideig a legjelentékenyebb magyar bank, sokáig a költségvetés bankja is); Pesti Magyar Kereskedelmi Bank; Hazai Első Takarékpénztár Részvény Társaság; Leszámítoló és Pénzváltó Bank. A fenti intézmények mindegyike kis területen, a Belvárosban, a Duna közelében állt. Közülük ma a legismertebb az egykori Hitelbank és Kereskedelmi Bank háza melyekben ma a Pénzügyminisztérium, illetve a Belügyminisztérium, vagy aminek éppen nevezik, működik. Őrzött különféle, részben főnemesi műtárgyakat az Angol-Magyar Bank, az Olasz-Magyar Bank, a Hazai Bank, s maga a Magyar Nemzeti Bank is. Hasonlóképpen számos nagykövetség is. A páncéltermek közül kettőt e sorok írója láthatott, bár akkor még nem tudta, hogy miféle emlékekkel terhes falak között áll, mégis igen impozánsnak találta e tereket. Hozzávetőlegesen pontos letéti lista csupán a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankról ismeretes, jóllehet ennek fennmaradt a ládatrezor könyve. Az azonban csupán a megsemmisült levelezésből derülhetne ki, hogy a letevők neve mögött valójában ki is áll. Számosan ügyvédeik, meghatalmazottjaik, barátaik által és nevén helyezték el értékeiket, többnyire a zsidó származásúak, akik okkal féltették vagyonukat. De ugyanígy számos esetben bizonytalan a letét tartalma és hozzávetőleges értéke is, ezeket ugyanis a letevő által mondottak alapján rögzítette a bank a letétíven. Számos esetben szerencsére bizonyítható, hogy sem a név, sem a tartalom, legfőképpen azonban a becsült érték torz. Szerényebb összegeket írattak, be, hogy ez az adat ne hívja fel a letétre a figyelmet. Mindez, mint tudjuk, hiábavaló, eredménytelen cselfogásnak bizonyult, a szovjetek nem a trezorkönyvet tanulmányozták munkájuk során. A legbarátságosabb kifejezéssel szólva is végzetes hiba volt a banki iratok selejtezése. Felelőtlennek csak azért nem nevezzük, mert nem tudjuk a selejtezés okát, melyről a selejtezési jegyzőkönyvek hallgatnak. Feltehetőn helyhiány és figyelmetlenség áll a dolog hátterében, ám erről szóljon majd egyszer végre a levéltár, ha szükségesnek érzi (nem fogja). Márpedig a Hitelbank volt a legnagyobb páncélterem birtokosa, ahol például herceg Odescalchi, őrgróf Csáky Pallavicini, gróf Andrássy Gyuláné, a Károlyi grófok közül több, báró Hatvány Ferenc fontos műtárgyakat helyezett el. Mintegy húsz, nem főrangú letevő nevét, s ezek felének elhurcolt gyűjteményét részleteiben is ismerjük. Alig valamit tehát; a Leszámítoló és Pénzváltó Banknál ennél is jóval kevesebbet. A Hazai Első Takarékpénztár zárt letétéi tulajdonosainak nevét - reményeink szerint - majdnem hiánytalanul ismerjük. A bizonytalanság oka az, hogy e névsorról és a letétek számáról csak egy másolt lista maradt fenn a letétek tartalmának jelzése nélkül. A Kereskedelmi Bank trezorkönyvének másodpéldánya viszont megmaradt, ezért erről tudjuk a legtöbbet és az is állítható, hogy a letevők teljes körével sikerült tisztába jönnünk. Egészében véve: a letevők mintegy hatvan százalékáról nincs adatunk. Ilyenformán ezekkel a szovjet utódállamokat sem tudjuk tartós zaklatásainkkal fárasztani, a hozzájuk eljuttatott listák szükségképpen hiányosak, több ponton is bizonytalanok. A közel teljes adatmennyiség birtokában ma csupán és egyedül a moszkvai Gazdasági Levéltár van, s talán a Szövetséges Ellenőrző Bizottság szintén Moszkvában fellelhető anyaga. Az előbbi gyakorlatilag egyáltalán nem, az utóbbi csak részleteiben kutatható - a nagy kifosztásra vonatkozó iratok természetesen egyik helyen sem. Segített a homály oszlatásában, hogy több család is megőrizte a letétekre vonatkozó iratait, s azokat a számára hozzáférhetővé tette.