Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 9. (Budapest, 2009)

II. Közlemények - módszertan - műhely - Mravik László: Magyar főnemesek hagyatékainak sorsa, 1912-1952

Eichmann időzavarba került, amikor Hitler visszarendelte Magyarországról, máskülönben a megmenekülések száma nyilvánvalón jóval kisebb lett volna, s a budapesti zsidók a vidékiek sorsára jutnak. Vagyonuk azonban elveszett (3. és 4. képek). E vagyonvesztés, a műkincsek pusztulása, teljes egészében sajnos, követhetetlen vándorlása, szanaszét hurcolása, felprédálása sokágú folyamat volt. Egyik legfőbb ezek közül: a közkeletű nevén Zsidó Kormánybiztosság (pontos nevén: Kormánybiztosság a zsidók zár alá vett műtárgyainak számbavételére és megőrzésére, kormánybiztos Csánky Dénes) tevékenysége során, majd később erre visszavezethetőn eltűnt müvek, melyekben Csánky nem volt hibáztatható - ő a maga részéről mindent megtett, hogy az általa vezetett kormánybiztosság a reá bízott embertelen feladatot lehetőleg emberségesen végezze, amelyhez Mester Miklós államtitkárban kiváló partnert talált, s messzemenően együttműködtek a zsidó hivatalossággal, biztosítva őket az anyag megőrzéséről, majd háború utáni visszaszolgáltatásáról. Hogy nem így lett, arról nem ők tehetnek. Ide tartozik a banki zártletétekben őrzött zsidó és más tulajdonú műkincseknek a Szovjetunió hatóságai általi elhurcolása; a lakossági fosztogatások hatásai. Majd következtek a háború utáni miniszteri biztosságok (Az elhurcolt művészeti alkotások miniszteri biztossága, miniszteri biztos Jeszenszky Sándor; majd a Veszélyeztetett magángyűjtemények miniszteri biztossága, miniszteri biztos Fügedi Erik), melyek vezetői igen jelentős forrásértékű anyagot gyűjtöttek össze, ám kezüket megkötötte a politika, s az általuk feltárt tények feldolgozása és tervezett közreadása, ami sok tárgy illetéktelen kezelését megakadályozhatta volna, füstbe ment terv lett. Mindkét biztosság célja a műalkotások, történeti emlékek, könyvek és egyebek megőrzése volt, s nem tartozott feladataik közé e dolgoknak állami intézmények kezébe való átadása. Sőt, a Jeszenszky-féle biztosság feladatkörébe nem csupán a regisztráció és a dolgok felkutatása tartozott, hanem azoknak visszaadása tulajdonosaiknak. S ha kevesen is tudják, a tények, a fennmaradt iratok jól mutatják, hogy ez a folyamat nem csupán elkezdődött, hanem jelentősen előre is haladt, s csupán néhány igen súlyos visszaélés (részben némely tulajdonos, részben némely, az anyagot kezelő múzeumi ember részéről) szakította félbe, melyet Jeszenszky a felelősség megállapítása után folytatni kívánt. Erre azonban már nem került sor. A kiváló Jeszenszky Sándort félreállították, a még vissza nem adott anyagot pedig részben „maradvány" megjelöléssel, részben minden további nélkül közintézményeknek, többnyire múzeumoknak adták át, anélkül, hogy a magyar állam jogszerűen tulajdonjogot szerzett volna felettük. Mostani bajaink, pereink egy része ebből származik. Minden tekintetben hanyag módon kerültek a műtárgyak a közgyűjteményekbe, államosításukról az államosításról szóló törvény rendelkezései értelmében szó sem lehetett. E miniszteri biztosság tevékenységének állapota, mint egy „kimerevített filmkocka" maradt meg; hirtelen leállt minden folyamat, anélkül, hogy a folyó ügyeket tisztességesen, törvényesen és szakmailag 5. kép Báré) Halvány Józsefiié gyűjteménye - Meisseni, bécsi, ludwigburgi porcelánfigurák. Szovjet hadizsákmány