Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 9. (Budapest, 2009)

II. Közlemények - módszertan - műhely - Mravik László: Magyar főnemesek hagyatékainak sorsa, 1912-1952

is helyesen lezárták volna. Ekkor, az „interregnum" időszakában jelentékeny mennyiségű műkincsre adtak kiviteli engedélyt, hamis adatokkal. Jó példa erre két kiváló Gauguin-festmény, melyek egyike „ismeretlen francia festő", a másik egyszerűen „tájkép, értéktelen" megnevezéssel, tulajdonképpen ingyenesen, még csak vámilletékre sem kötelezve kerültek egy másik földrészre (5. kép). Ezeket az engedélyeket méltán kiváló szakembernek tekintett néhai kollégáink adták ki. Ám ne ítéljünk elhamarkodottan felettük, még ha nyilvánvaló is, hogy hibáztak, vagy még ennél tovább is mentek. Látták ugyanis, hogy e családok műkincseire az állam egyre nagyobb mértékben és jogcím nélkül teszi rá a kezét. Kettős nyomás alá kerültek tehát: közreműködjenek-e ebben, vagy segítsék az idő közben számkivetetté vált főrangúakat, amúgy régi ismerőseiket, esetleg barátaikat? Ez utóbbi esetben kulturális kárt okoztak nemzetüknek. Két rossz között kellett dönteniük. Innen, a mi időnkből nézve ez már aligha dilemma, ám akkor és ott, amikor még - szégyenletes és háborús évek után - az ország láthatón továbbra sem számíthatott semmi jóra, s egy újabb brutális, az értelmiség által erősen sejtett fordulatnak nézett elébe. Ha akkor nekem kellett volna döntenem, alighanem én is tettem volna engedményeket. Akárhogyan is nézzük, az akkor pozícióban lévő muzeológus nemzedék a „régi világból" jött, ami szemléletüket meghatározta. Jeszenszky egyik percről a másikra történt kiiktatása után kezdte el tevékenységét a Fügediféle Veszélyeztetett magángyűjtemények miniszteri biztossága. A dolgok természete úgy hozta, hogy míg a Jeszenszky-féle biztosság vegyes tulajdonú, mintegy harmadában főnemesi, kétharmadában polgári gyűjteményekkel foglalkozott, addig Fügediék döntő mértékben az arisztokrácia anyagait gyűjtötték össze. Hatalmas részt tett ki ebben a kastélyanyagok maradványainak beszállítása, mely annál is sürgetőbb volt, mivel az épületek kisajátítása és új, többnyire a pusztulása előcsarnokát - ha nem garanciáját - jelentő új használatba adása, s a maradványanyagok pusztulása, ellopása, miegymás karnyújtásnyira került. Az alapvető különbség azonban abban állt a két miniszteri biztosság között, hogy Jeszenszky egy konszolidált, leginkább a bethleni évekre emlékeztető stílusban, polgári értekek alapján tevékenykedett, Fügedi pedig - mi mást is tehetett volna - már az újszülött hazai szovjet rendszer nyomása alatt mentette a menthetőt. A tulajdon tiszteletével Fügedi nem sokat törődhetett (6. és 7. képek). Jellegzetes a főnemesi kastélyokból összeszedett dolgok későbbi sorsa. Erre nézve maga Fügedi intézkedett, ámde, hogy melyek legyenek a szétosztás szempontjai, nem tudjuk, ki határozta meg. Végső soron az sem elképzelhetetlen, hogy magára Fügedi Erikre bízták ezt. Annyi bizonyosan megállapítható, hogy a maradvány kastélyberendezések (kevés kivételtől eltekintve mind főnemesi tulajdon) eredeti helyükhöz képest négyféle módon (továbbá mennyiségében és súlyában kisebb jelentőségű tárgy százféleképpen) tűntek el gazdáik látóköréből, mely eseményekről, ha volt is Fügedi Eriknek tudomása, pontos regisztrációra semmiféle módja nem lehetett. 6. kép Báró Herzog gyűjteménye - Itáliai képek szobája. Szétszóródott, egy-egy darab szovjet hadizsákmány