Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 9. (Budapest, 2009)
II. Közlemények - módszertan - műhely - A 2008. évi Wellmann Imre-díjasok
A 2008. évi Wellmann Imre-díjasok Deák Antal András és Bencze Géza Deák Antal András megköszöni a Wellmann-díjat Deák Antal András 1982 óta dolgozik a Magyar Vízügyi Múzeumban, történész muzeológusként. Munkája során a Múzeum Széchenyi-gyűjteményének feldolgozása volt az első feladata. Az 565 tételből álló katalógus ugyan csak 1990-ben jelent meg, de a rendkívül alapos feldolgozás már előtte felkeltette a kutatók érdeklődését, hiszen ebben nem a „legnagyobb magyar" által, hanem a neki írott levelek-tervek vannak többségben. Deák András tagtársunk - kihasználva azt, hogy az esztergomi ferenceseknél járt iskolába, majd ott is tanított később, s emiatt kiválóan érti az újkori Magyarország hivatalos nyelveit, a latint és németet olyan területeket szemelt ki, ahol új, forrásértékű dokumentumokat adhatott a történész szakma használatába. Így válhatott Bél Mátyás munkásságának egyik legjobb hazai ismerőjévé, s írta meg 1984-ben első múzeumi könyvét a 18. század híres polihisztoráról Bél Mátyás élete és munkássága címmel (1984.) Az ebben a műben közölt Tractatus de re rustíca Hungarorum fontos forrása a korabeli természeti környezet állapotának. Emellett lefordította Esztergom vármegye leírását is, melyet Komárom-Esztergom megye adott ki magyarul. Ebben az időszakban fordult figyelme - a Múzeum gazdag térképgyűjteményét is történészként vezetve - a korszak mérnöki munkáinak tanulmányozása felé. 1987-ben újabb könyvében immár Bél Mátyás térképészének, a 18. század kiemelkedő mérnökének, Mikoviny Sámuelnek állított emléket - szintén fontos forrásközléssel gazda-gítva müvét. Mikovinynek a térképezés alap-elveiről írott két latin nyelvű tanulmánya, Deák András fordításában, ebben a műben jelent meg először magyarul, s lett a térképtörténészek „alapművévé". (A Hungária Nova megrajzolója Mikoviny Sámuel.) A múzeumi munka sodrása és az, hogy már korábban is Széchenyi István életmüvével és kortársaival is foglalkozott, ezután Deák Andrást a reformkori vízszabályozások történetének kutatására irányította. Neki köszönhető, hogy az amúgy nagy vonalaiban ismert vállalkozás bizonytalan kezdetei a legapróbb részletekig ismertté válhattak, s ma már világos, milyen dilemmák és megoldatlan kérdések övezték ezt a rendkívül fontos, a 19. századi Magyarország sorsát alapvetően meghatározó munkát. Deák András számos, a Széchenyi-bicentenáriumra megjelent kötetben társszerzőként szerepel. Csak később jelent ugyan meg, de mégis kiemelten itt említendő az a kötet, amelyet (az osztrák történészkutatóval, Amélie Lanier-vel együtt) a bankár Sina család és a magyarországi beruházások történetéről írt. A mű azért kiemelkedő jelentőségű, mert a reformkor fejlesztéseinek legnagyobb gátja a tőkehiány volt és a kor politikai döntéshozói ezt erősen ki is használták, tehát különös szerepet kapott a pénz megszerzésének lehetősége. (Széchenyi István és Sina György közös vállalkozásai, 2005.) A munka Bécsben német nyelven is megjelent. Deák András volt 1995-ben a Közlekedési Múzeumban megrendezett „ Vásárhelyi Pál és a reformkori mérnökgeneráció" c. kiállítás rendezője is. E munka (és a Mikoviny-fordítás) a
