Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 9. (Budapest, 2009)

I. Tanulmányok - Gyulai Éva: Billikom - vilkom - Willkomm. Az ón üdvözlöserlegek magyarországi recepciójához

A végső formáját, nem csekély mértékben a neves, nürnbergi ötvös, Wenzel Jemnitzer (1508-1585) munkásságának köszönhetőn, a szintén középkori típusra visszamenő, ún. duplapohár (Doppelpokal), vagyis két, egymásba fordítható talpas, félgömb alakú kelyhet utánzó ivóedény alakjában nyerte el, mégpedig úgy, hogy a lefelé fordított és így felülre került, s a szárát elvesztett kehely csészéje általában nagyobb, öblösebb, mint az alsó, amely a - legtöbbször nodusszal tagolt - száron nyugszik."

1 A két, egymásba fordított kehelyből reneszánsz ízlésű fedeles serleg lett a 16. század második felében, s fedelén a gomb helyett korán megjelent a figurális ábrázolás, legtöbbször emberi alak formájában. Ez a forma képezte az alapját a céhes billikomnak, a mintául szolgáló, nagyméretű serlegek azonban eredetileg nemesfémből készültek, de az arany és ezüst, gyakrabban az aranyozott ezüst, a kézművesek kultuszában ónra változott. A kettős öblű vagy kupájú ón billikomok a 16. század utolsó harmadában jelentek meg a németországi - főként az észak-németországi - céheknél. Az egyik legelső ilyen billikomot a nürnbergi ónmüves, Nicolaus Horchheimer készítette a nürnbergi varga (cipőkészítő) céhnek 1561-ben, amely neves tagjának, Hans Sachs költőnek ajándékozta 75. születésnapjára.

22 A berlini Kunstgewerbemuseumban őrzött, 70,5 cm magas ónserleg minden tekintetben megteremtette a mintát a következő évszázadokra, kettőzött kupája, illetve az ezekre forrasztott oroszlánmaszkok, valamint a fedél plasztikája (zászlót tartó római katona) prototípusa lett az ón billikomoknak. A céhek hagyománytisztelete, a tradíciókhoz való ragaszkodásuk, ami nem egyszer a változások legnagyobb ellenfeleivé tette őket, a billikomot is „befagyasztotta" ebben a 16. század végi formájában, s még a 19. század második félében (!), a céhes világ alkonyán is készültek ilyenek Közép- és Kelet-Közép-Európában. A billikomot a céheknél, akárcsak a főúri és udvari kultúrában, szinte szakrális tisztelet övezte, s bár eredetileg a vándorlegények fogadására, üdvözlésére szolgált a Herbergnek nevezett legényszálláson, később általában a legények társulatába belépő ifjakat köszöntették vele. A céhserlegeket az is megkülönbözteti a hasonló dísztárgyaktól, hogy gyakran függnek róluk körben a legények által vésetett emléktáblácskák, nevüket hordozó névtáblák, vagy ezek helyett pénzek, s a csüngő és így a használatkor állandóan mozgó, rezgő, sőt csengőbongó díszekkel sajátos edényforma alakult ki a céhek, főként a céhlegények reprezentációjában, valódi, a messziről érkezett vándorló legényeket és a céhbe lépő ifjakat méltó módon üdvözlő ünnepélyes klenődium. Bár a kelyhekböl eredetileg csak bort ittak, s a szár nélküli kupa szolgált a sör fogyasztására, az ón billikomokból egyaránt ittak sört és bort, igaz, az utóbbit, mint drágább és bizonyos szakralitást hordozó italt, gyakrabban. A német céhek szertartásain a sört gyakran fűszerezték, mégpedig borssal és más erős fűszerrel, így fokozván a felavatandó ifjú szomját.

2

'

1 21 NADOLSKI. D. 1986. 86. p. 22 BERTRAM, F.-ZIMMERMANN, H. 1967. 21. kép; NADOLSKI, D. 1986. 85., 38. kép. 23 NADOLSKI, D. 1986. 88. p. 3. kép A német céhserlegek típusai 1593—1851. Bruckmann's Zinn-Lexikon 1977. 295. alapján