Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 9. (Budapest, 2009)
IV. Kiállítások - Hídvégi János: A reneszánsz technikai újdonsága. Egy 600 éves „autó" rekonstrukciója
A szakirodalom hasonló jármüvek rokkantak által való alkalmazását említi, azonban számomra a jármű kipróbálása ezt nem erősítette meg: a Giovanni da Fontana által megálmodott járműhöz használójának mindkét karjára és mindkét lábára szüksége volt. A jármű hosszabb távú mozgatása nem kis fizikai erőkifejtést igényel. Rossz minőségű út, ebből adódóan a tengelyek feszülése esetén, ill. zsírkenésü siklócsapágyak alkalmazásakor a jármű mozgatásához lényegesen nagyobb energia lenne szükséges. Összegzésképpen elmondható, hogy a jármű gyakorlati használhatósága megkérdőjelezhető. Kialakításban semmi olyan újdonságot nem hordozott, amely a későbbi járművek fejlődését befolyásolta volna. Felvetődhet a kérdés, ha megépítették és használták valahol, miért nem maradt róla híradás? Ha nem volt használható, mint kuriózumot miért nem őrizte meg valaki? Megítélésem szerint a reneszánsz korban rendelkezésre álló technikai eszközökkel a Giovanni da Fontana által papírra vetett, emberi izomerővel hajtott jármű megépíthető lett volna. A viszonylag egyszerű jármű megépítéséhez szükséges bonyolult összefüggések mindegyikét valószínűleg nem ismerték még és a gyakorlati használati értékkel nem rendelkező, bizonytalan eredményességű nagy energia befektetést igénylő kísérlet meghaladhatta megálmodójának a lehetőségeit.
