Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 9. (Budapest, 2009)

IV. Kiállítások - Hídvégi János: A reneszánsz technikai újdonsága. Egy 600 éves „autó" rekonstrukciója

ugrása az előző kötélágra, azonban ezt a jelenséget a kötél kifeszítésével, illetve a bal térd alatt való elvezetésével, ezáltal a támasztékra való ferde felvezetésével kiküszöböltem. A kötél megfeszítése jelentősen növeli a kötélágak súrlódását, ezáltal csökkenti a kötél megcsúszását. Az elkészült jármüvet immár használhatón és nem csak működőn néhány rövidebb próbaúton volt módom kipróbálni. Jó minőségű aszfaltúton a jármű a kötél húzásával viszonylag kis erőkifejtéssel mozgásban tartható, a gyalogos sebességénél valamivel gyorsabb haladása, a karok viszonylag kényelmes mozgásával biztosítható. Nagyobb távolság, 5-600 méter megtétele esetén azonban már a kötél folyamatos húzása fárasztó. A kocsi mozgatásának viszonylag kis energiaigénye a jól megválasztott áttételezésnek, és a golyóscsapágyazásból adódó minimális gördülési ellenállásnak köszönhető. Az elkészült jármüvet összehasonlítottam az eredeti ábrázolással. Főbb arányait tekintve az eredeti ábrázolás megegyezik az elkészült jármű arányaival. A talán kissé rövidebb felépítést az első tengely kormánypedáljainak átlagos magasságú személy számára való elérése tette szükségessé, de ezt a különbséget akár a rajzolás pontatlansága is eredményezheti. Az ábrázoláson fel sem vetődik a kötél vezetésének a kérdése, holott az építésnek talán ez volt a legnehezebben megoldható problémája. A rajzon csak a kerekek rögzítésénél találunk homályos utalást a „kötőelemek", ékek alkalmazására, holott jó néhány helyen kellett alkalmazni a csavarkötés előtti, ékkel való rögzítést. Bár a rajz kialakítása szerint készítettem el a kerekeket, az ilyen „tele" kerekek alkalmazása nem volt jellemző, sokkal kisebb tömegű, küllős kereket használtak a kocsiknál. 3-4. kép Részletek