Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 9. (Budapest, 2009)

IV. Kiállítások - Hídvégi János: A reneszánsz technikai újdonsága. Egy 600 éves „autó" rekonstrukciója

kisebb súrlódási veszteség keletkezzen a tengelyek csapágyazását rejtett golyóscsapágyakkal oldottam meg. A fogaskerekek fogosztását rajzolással jelöltem ki és ez alapján fúrtam ki, vállalva az egyedi kialakításból adódó fogosztás-pontatlanságokat. A fogaskerekek elkészítéséhez képest egyszerű feladat volt a kocsi vázszerkezetének és karosszériájának a megépítése. A kocsi építése során néhány alapvető változtatást kellett végrehajtanom első tervemen. A hátsó tengelyre felszerelt kerekek a jármű első mozdításánál felhívták a figyelmet a tengelyre mereven rögzített kerekek problémájára. Kanyarodás esetén, a belső íven futó kerék kevesebb utat tesz meg, mint a külső kerék. Merev rögzítésnél és acélabroncsok alkalmazása esetén a két kerék csak azonos utat tud megtenni, kanyarodáskor az úthossz különbségét csak a kerekek csúszásával lehet kiegyenlíteni. (A mai gépkocsiknál a differenciálmű észrevétlenül kiegyenlíti ezt az útkülönbséget.) Itt csak egyik kerék „szabadon futóvá" tételével lehetett ezt a problémát megoldani. A jármű elkészülte után, nagy problémát okozott a hajtókötél vezetése. A kötéldobokra felhajtott kötél a vastagsága miatt a kötéldobokon, mint egy csavarmenet helyezkedik el. A kötél húzásakor a „menetemelkedésnek" megfelelőn a kötél a kötéldobon oldalirányban elmozdul. A kötél oldalirányú mozgásának megállítására többféle megoldást kipróbáltam, de egyik sem vezetett eredményre. Ez volt az a pillanat, amikor azt mondtam - bár az építés során többször felmerült bennem a kétség, hogy megépíthető-e egyáltalán ez a jármű -, hogy használhatóra nem, legfeljebb csak működőre lehet megépíteni ezt a kocsit. De nem adtam fel! Első megoldásként a kötélre egy gyűrűt tettem, amely a kötéldobra futó kötélágat vezette, azonban a kötéldobon futó kötelek a „menetemelkedésnek" megfelelőn továbbra is oldalra vándoroltak. Második megoldásként a kötéldob rúdjai közé szerelt támasztólapok megállították az elöl lévő kötélág oldalirányú vándorlását, azonban a hátsó kötélág további oldalmozgása miatt a hátsó kötélág felugrott az elöl lévő kötélágra. A harmadik kísérlet vezetett el a megfelelő megoldáshoz. A kötél oldalmozgásával ellentétes „menetemelkedésű" kötélvezető elkészítésekor jöttem rá arra, hogy a kötéllel a kötéldobon együttmozgó vezető nem képes az oldalirányú mozgás megállítására, az csak abban az esetben lehetséges, ha a kötél és a kötélvezető egymáshoz képest elmozdulnak, és a kötélvezető képes megtartani a kötél oldalirányú mozgását eredményező oldalerőt. A kötéldobok mellé szerelt támasztékokkal sikerült a kötél oldalirányú mozgását megállítani, azonban ezeknél a támasztékoknál keletkező nem jelentéktelen súrlódóerő a kötél kopását eredményezi. Ennél a módszernél is megmaradt a kötélág fel2. kép Giovanni la Fontana kötélhajtású kocsijának rekonstrukciója a Közlekedési Múzeum kiállításában.