Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 9. (Budapest, 2009)

II. Közlemények - módszertan - műhely - Mravik László: Magyar főnemesek hagyatékainak sorsa, 1912-1952

gyűjtemények tulajdonosai. Akárhány köznemes, főleg pedig a gazdag, de a Monarchia szétesése miatt főnemesi cím nélkül maradt, bár nemesi rangot azonban nyert nagy és középpolgár gyűjteménye túllépett ezeken. És amint szóltunk róla, volt, aki a végzet akaratából már legfeljebb összecsomagolni tudta dolgait, elvinni már nem, lakhelyére német Wermacht és SS-tisztek szállásolták el magukat, s az anyag mégis sértetlenül megmaradt. Ám a szovjet megjelenést már ezek sem úszták meg, erre a példa báró Hatvány Józsefné világraszóló porcelángyűjteménye. Szemtanúk szerint a lezárt ládákat, a lépcsőházat rámpának használva rugdosták le, hatalmas csörömpölés közepette. Nem csoda, hogy miután a budapesti szovjet mütárgybegyűjtő helyeket kiürítették s az anyagot útnak indították korántsem titkos célja felé, ezeken a helyeken (például az egykori Ferencz József laktanyában) sok pozdorjává tört régi porcelánt találtak, de égetésnek is maradtak nyomai; megint mások szerint a hatalmas mennyiségű ezüstből készült ötvöstárgyat beolvasztották. Ezzel nem zárult le a nagy kirablások kora. Ahogy a felvezető szövegrészekben utaltunk rá, a magyar főnemesség műkincsei, történelmi és tudományos gyűjteményei közül, nagyon sok ilyen akadt, a nagy számok törvénye szerint itt-ott fennmaradt néhány, ha rémségesen kevés is az eredeti mennyiséghez és minőséghez képest. Ezek közül a legértékesebbekre a magyar állam tette rá kezét, anélkül, hogy akár egyet is államosított volna közülük. Ez már a szovjet rendszer „hozadéka". S ahogyan a Szovjetunió, általunk oly kárhoztatott módon, nem hajlandó a visszaszolgáltatásra, hasonló cinizmussal a magyar állam különböző szervei, intézményei és hatalmi ágai sem. A magyar múzeumügy ebben a vonatkozásban sztálinista maradt, Heródesebb Heródesnek S ahogyan a szovjet utódállamok rá fognak kényszerülni arra, hogy a Nyugat-Európában és Amerikában élő örökösöknek kiadják tulajdonukat, értelemszerűen átengedve azokat a hajdani szovjet határokon, ugyanúgy fogunk mi is elveszteni minden hamis módon szerzett műkincset, a különbség csupán annyi, hogy ezek nem a szovjet, hanem a magyar határt fogják átlépni. Ahogyan az osztrákok, védettség ide, vagy oda, ki kellett, hogy engedjék a Lederer-féle Klimt képeket. Még akkor is, ha az eredeti tul ajdonos, a győri szeszgyár tulajdonosa, Lederer Ágoston történetesen Bécsben élő magyar ember volt, s a Lederer-gyüjtemény több darabját neje, Szeréna az Anschluss elől Magyarországra hozta, s pár értékes, magánál tartott apróság kivételével a Hazai Első Takarékpénztár páncéltermében helyezte azokat öröknek tűnő nyugalomra, melyeket azután a szovjet Gazdasági Tiszti Bizottságok „mentettek meg", ahogy ezt „odaát" mondják. És amire a rendszerváltozás utáni magyar kormányok lelkesen bólogattak, nem ismerve, így természetesen nem is méltányolva a magyar kutatás eredményeit. Volt persze olyan is, amely elismerte ezt a teljesítményt; tudott is eredményeket felmutatni e téren, még ha a végső siker, részben az oroszországi, Jelcin utáni, súlyosbodó demokratikus deficit és a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormány egészen minősít12. kép Kornfeld Mór gyűjteménye - Bázeli szobrász /525 kárul: Köpenyes Madonna. Szovjet hadizsákmány