Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 8. (Budapest, 2008)

II. Közlemények - Módszertan - Műhely - Keppel Csilla: A körmendi Grünbaum család háromgenerációs orvosi pályája

A 18. század közepe előtt szervezett egészségügyi ellátásról nem beszélhetünk, még a jelentős nagybirtokok fejlettebb orvosi ellátottsága ellenére sem (Nádasdyak, Batthyányak, akik a 16. század közepétől tartottak orvost, mint ahogy Kőszeg is). A megye közegészségügyi kiépüléséről megjegyzendő, hogy a 18. századi felvilágosult abszolutista eszmék jegyében az uralkodó érdekének tekintette a közegészségügy alakítását, azonban kezdetben nem tudni mekkora hatással voltak a királyi rendeletek, mint pl. III. Károlyé 1717-ből, melyben elrendelte a három nyugati vármegyének, hogy rendszabályt dolgozzanak ki a területükön működő sebészeknek és fürdősöknek. A Helytartótanács keretén belül 1738-ban megalakult egészségügyi bizottság 1752-ben elrendelte, hogy minden megye köteles „physikust" tartani. 1770-ben a „Generale Normativum in re sanitatis" részletesen szabályozta és előírta az orvos, sebész, bába hivatali kötelességeit és 1786-ban szervezték meg az országos főorvosi állást. A közegészségügyi intézmények állami kiépítése azonban egy olyan kisváros tekintetében, mint Körmend csak a 19. század utolsó évtizedeire tehető. A 19. század elején Körmend és környéke egészségügyére a begyakorlott járási sebészi hivatal volt a jellemző, de megindult az általános közegészségügyi fejlődés is. Vas megyén belül Körmend a legjobban ellátott egységnek számított - Szombathely és Kőszeg után -, mivel egyre több sebész és bába telepedett le itt, söt 1803-ban megnyitotta kapuit a város első apotékája, az Oroszlán gyógyszertár. A század első felében már működött az első, tízágyas kórház. A vármegyétől és a várostól függő egészségügyi szervezet mellett tovább élt és működött a Batthyány-uradalom saját szervezete, de már teljesen elkülönülve. Ezenkívül a Batthyány-család mindig is fő pártolója volt a közegészségügy fejlődésének. A városi ispotályt is a családi alapítványuk hozta létre és támogatta működését. Az ispotály a két szervezet, a járási és az uradalmi orvoslás találkozási pontját képezte. Az uradalmi sebészek és orvosok is gyakran megfordultak ott, ugyanakkor az ispotály élén álló sebész javadalmazásának egy részét az alapítványtól kapta. A járás és a város egészségügyi igazgatásának újabb fejlődési állomását a Schwester Károly-féle átrendezés jelentette 1834-ben. Ekkor ugyanis a járási sebészt teljes mértékben a vármegyének rendelték alá, és megnevezésében is viselte a megyei sebész megkülönböztető jelzőt a területén működő, többi sebésszel szemben. Fizetését a megyei pénztárból kapta, intézkedéseiről egyúttal oda tartozott beszámolni. Az 1834. évi rendelkezés annyiban jelentett előrelépést az 1771. évihez képest, hogy pontosan meghatározta az egészségügyi járás területét, meghatározta a járási vezető sebész feladatkörét és kötelességeit, akinek az elöljárója a főorvos ill. a megyei fősebész volt. Ugyanakkor ő hasonló jogokat gyakorolt a területén élő orvosok és sebészek fölött. Részletezte a bejelentési, intézkedési kötelezettségét. Ingyen kezelte a szegényeket és vezette a város által 1833-ban alapított 10 ágyas kórházat. A kórház színvonala elég alacsony lehetett, de jelentőségét abban kell keresni, hogy csírája volt a későbbi tényleges kórháznak. Bár a szabályzat szerint csak betegeket vehetett volna fel a kórház, mégis a magatehetetlenek és magányos személyek menhelyévé vált. A korabeli felfogás szerint a tehetős személyeknek szégyen volt kórházba kerülni, vagy ott kezeltetni magukat. A kisebb-nagyobb sebészi beavatkozásokra is otthon került sor, nem beszélve a szülésekről. A kórházi higiénés körülmények nem hasonlíthatók össze még a századforduló állapotával sem. Az elhelyezés és ellátás színvonala meg sem közelítette a házi ápolás nyújtotta lehetőségeket. Körmend tekintetében a polgárosodásnak lehetünk szemtanúi az egészségügy fejlődésében is. A nagy átalakulások a körmendi uradalom birtokosához, Batthyány Fülöp herceg nevéhez fűződlek, aki jelentős összegekkel járult hozzá a városi tűzvészek utáni építkezésekhez. Körmend mezőváros képe, ezekben az évtizedekben, kezdett felnövekedni a polgári kisvárosokéhoz.