Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 8. (Budapest, 2008)

II. Közlemények - Módszertan - Műhely - Ács Anna: Jókai és a nemzetiségek

beszédét így kezdte: ,Egy hozzám közel ülő t. barátom éppen most kérdezi, hógy már minden nap fogunk itt a nemzetiségi kérdésről hallani? Kénytelen vagyok erre azt felelni: minden nap fogunk hallani. De amely téren a nemzetiségi kérdést örömest látom megjelenni, az éppen a közművelődés és a tudományok müvelésének tere. Sohasem féltem nemzetünket tudományosan müveit nemzetiségektől, féltem csupán a nemzetiségek vandalizmusától." Aztán némely példa hangoztatása után ezt a konklúziót közölte: „Ha Ieküzdjük a műveletlenséget, leküzdöttük a nemzetiségi kérdést is. Azért a magyar nemzetnek saját érdeke parancsolja azt, hogy a tudományos műveltséget előmozdítsa, hogy a velünk együtt élő, hazánkban élő nem magyar nemzetiségek nemzeti egyéniségöket kifejteni iparkodjanak a tudományosság, a literatura terén." Felszólalása végén a következő indítványt terjesztette a T. Ház elé: „Vegyen föl a vallás- és közoktatási miniszter úr a rendkívüli szükséglet rovatában, ezen cím alatt: „Tudományos hazai társulatok segélyezésére", nyelvi és nemzetiségi különbség nélkül a szükséghez és lehetőséghez mért összeget, s fordítsa azt a tudományos társulatok működési terjedelme szerint a kitűzött célra."

21 Jókai 1871 nyarán Balatonfüreden „Fürdői prédikáció"-t írt „Milyen demokraták vagyunk mi" alcímmel. Az Üstökös című élclapjában megjelent ironikus hangvételű cikke sok tekintetben ma is érvényes ránk, magyarokra. Csupán egy mondatát idézem most: „Már mint nemzet büszkék vagyunk. Aminő melléknevet a tótnak, a németnek, az oláhnak adunk, az minden egyéb, csak nem hízelkedés."

22 Jókai a zsidókérdéssel szintén kiemelten foglalkozott írásaiban és 1870. február 18-i parlamenti beszédében. Egyedül azt a jogot tartotta szem előtt a zsidókérdésben is, miszerint „minden embernek az államtól teljesen függetlenül szabadsága van azon hit szerint üdvözülni, amelyhez ragaszkodni jónak látja és bárminő dogmának híve lenni, mely az állam szervezetével nem ellenkezik."

23 S alig két év múlva, 1872-ben Jókai „A jövő század regénye" c. müve írásának kezdetekor így vallott német fordítójához írott levelében: „...hónapok óta egyáltalán semmit sem írok, szépirodalmi dolgaimat kivéve. Undorodom a poltikától, és hazai állapotaink irtózást váltanak ki belőlem. /.../ Beteg vagyok a magyaroktól. Őrület az, amit itthon művelünk. Mi magyarok jobban gyűlöljük most egymást, mint amennyire valaha is gyűlöltünk bárki idegent. /.../ Most éppen azon munkálkodom, patriótáink segítségével, hogy ezt a szerencsétlen népet megbékítsük önmagával..."

24 Ha most valamiféle párhuzamot éreznek saját korunkkal, sajnos, az nem lehet a véletlen műve. Viszont mi nem gyárthatunk utópiát, mint tette azt Jókai, bár ő mindig tagadta, hogy müve utópia vagy más szóval államregény volna. Azt kívánta, az olvasó mondja a művére: „Ez még megtörténhetik". Jókai imént idézett vallomása nem csupán „regényszülő" lelkiállapotát tükrözi megállapítása szerint, hanem azt is jelzi, hogy az író akkor politizált leginkább a regényben, amikor a hagyományos értelemben vett politikát megutálta és ezért újította meg a klasszikus értelemben vett regény műfaját, vállalva az ezért őt ért legszélsőségesebb kritikákat is. „A jövő század regényé"-ben Jókai megteremtette az „Otthon-államot" s ez igen sok tekintetben előképül szolgálhatott Herzl Tivadarnak „A zsidó állam" című, 1896-ban megjelent alapművéhez. Tatrangi Dávid, a Jókai regény főhőse pedig székelyföldi magyar zsidó, azaz szombatos, akit akár Herzlröl is mintázhatott volna az író. De tudjuk, nem róla mintázta, hiszen Herzl 1872-ben mindössze 12 esztendős volt, inkább a felnőtt Herzl vett mintát Jókai főhőséről. 21 JMPB I. 131-136. pp. 22JMÉ1. 199. p. 23 JMPB 1. 127. p. 24 JMÖM Lev. II. Jókai levele Kertbcny Károlyhoz. 1872. szept. 10. az eredeti német nyelvű levél: 430-431. pp. ; fordítása: 862. p.