Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 8. (Budapest, 2008)

II. Közlemények - Módszertan - Műhely - Ács Anna: Jókai és a nemzetiségek

tett német. Mikszáth ehhez nem átallotta ezt a megjegyzést fűzni: „ami kálvinista fiútól ritkaság"." Élményei egy részét rokonszenvvel foglalta bele a „Mire megvénülünk" c. regényébe és más müveibe. Azonban egy 1900. nov. 18-án kelt írásában nem hallgatta el azt sem, hogy Pozsonyban professzora, a magyar nyelv tanára nem tanította a magyar poétákról. Kivéve Vörösmarty egy versét, melyből ezt a részt idézte: „Átok reád magyarok hazája! Átok reád te pártos, büszke nép!" Jókai visszaemlékezése szerint a kiragadott sorokat kedvteléssel deklamálták azok a német és tót discipulusok, akikből később hírhedt agitátorok váltak. Jókai mindössze ennyit tudott Vörösmartytól, amikor visszakerült az apai házhoz. Bátyja, Károly, a fiatal ügyvéd is ekkor jött haza Pestről és a rokonokkal kibővült családi vacsorán zengő hangján elszavalta Vörösmarty legújabb költeményét, a Szózatot. „Mint pünkösdnapi égből szálló tüzes nyelvek lángja, úgy hatott az én lelkemre a költők atyjának az evangéliuma, a Szózat minden versszaka" - idézte fel élményét alig négy évvel halála előtt Jókai.

12 S a vers valóban evangéliumává lett, de nem tette sem nacionalistává, sem sovinisztává, humanizmusa megóvta ettől. Mint köztudott, Jókai írói, újságírói munkássága kezdetétől tudatosan gyűjtötte az adomákat, a magyar néphumor jellegzetes alkotásait, mert vélekedése szerint ezekben él a nemzet kedélye. Akadémiai székfoglalóját is e tárgyban tartotta 1860. január 30-án, kifejtve, hogy „a humor csak szabadelmü és felvilágosult népek tulajdona." A humor meghatározását nemzetkarakterológiát alapokra helyezte. Adomák sorát jelentette meg lapjaiban, így az Üstökösben, s nagy népszerűségre szert tett, sok kiadást megért, önálló köteteiben, a „Nagy tükör", a „Kakas Márton naptára", „A magyar nép adomái" c. kiadványokban. ~' A Jókai által közölt adomák között több nemzetiségi vonatkozású, de sohasem megbélyegző, hanem szelíden ironikus, a helyzetkomikumra építő. Olvassák csak el „A gyermekek nyelve" c. adomát a pesti háziúr és tiszafüredi földbirtokos Csendesfy úrról, akit hajdan Heimlichernek hívtak, s azért magyarosította a nevét, mert restellte, hogy jobbágyai nem tudták kimondani. Viszont könyvekből tanulta a magyart, Ballagi zsebszótárát hordta a kabátja „irtóztató" nagyra varratott zsebében. Ennek ellenére alig beszélt magyarul, kisfia magyar dajkájának kellett lefordítania számára, amit a gyermek mondott.

14 Ebben az időben, 1861-ben indult Jókai poltikusi pályája. Az akkor már sikeres író a siklósi választókerület képviselője lett a hosszú szünet után újra ülésező országgyűlésen. 1865-ben ismét elnyerte a siklósi választókerület mandátumát s ettől kezdve harminc éven át megszakítás nélkül tagja volt az országgyűlésnek. Tisza Kálmán legbensőbb hívei közé tartozott, bár több elvi és taktikai kérdést eltérően ítéltek meg, Jókai mégis nemegyszer fontos szerepet vállalt a Szabadelvű Párt álláspontjának kinyilvánításában. A politikai szabadelvűséget hirdette, ez érzelmi alapúnak tűnhet, ellenben tudjuk, egyszerre volt elvi és gyakorlati megfontolásainak eredménye. A nem csak szavakban, szavakkal szeretett magyarság fennmaradásának ügyét sem volt hajlandó a személyes szabadság ügye elé helyezni, mert az ellenkezett elveivel s főként erkölcsi felfogásával, s meggyőződése volt, hogy a kikényszerített megoldások sohasem tartósak. Ez a szemlélet hatotta át a korabeli Magyarország legsúlyosabb belpolitikai problémájában, a nemzetiségi kérdésben kialakított véleményét is. Jókai állhatatos ellenzője volt minden erőszakos magyarítási kísérletnek, viszont nagyra értékelte a magyar érzelmet, a belső indíttatású, önkéntes asszimilációt. Nyomasztották az ellentmondások a politikai eszmények és a gyakorlat között. Hírlapi cikkeiben, regényeiben és képviselőházi felszólalásaiban ezeknek hangot is adott. Gyulai Pál, az örök 11 MIKSZÁTH K. 1960. 31. 12 JÖM CD-ROM 2001. Vörösmarty apánk. 13 Erről részletesen: SÁNDOR I. 1981. 65-87. pp. 14 JMÖM AD 1. 200-203. pp.