Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 8. (Budapest, 2008)
II. Közlemények - Módszertan - Műhely - Tóth G. Péter: Szemfényvesztő idegenek a 17-18. századi Magyarországon
amelyek nem a kívülről érkezők, hanem a külső hatások miatt keletkezhettek, jellemzően a végnapjait élő független Erdélyi Fejedelemségből, de még inkább a török által egykor birtokolt Duna-Tisza közéről és a Tiszántúlról áll rendelkezésünkre. Vagyis azokból a térségekből, amelyben a legtöbb változás zajlott a török alóli felszabadulás után, és ahol a helyi közösségek nyomasztó teherként cipelték korábbi önállóságuk elvesztését, vagy rájuk sütötték a kiépülő katolikus és német birodalomban a kálvinista „eretnekség" bélyegét, illetve magyarságuk kurucos, hajdúi hagyományát. Erdélyben a 17. század végén számtalan, a jövőt kutató, azt befolyásolni szándékozó esetre bukkanunk, ahol a perbe fogott alanyok jóslással, kincskereső tudományok igénybevételével, a sorsukat jobbítandó mágiával éltek. A mágikus szakértők és az igénybe vett mágikus tudások olykor hatalmi vágyakat is szolgálhattak, más esetben a könnyű meggazdagodás csalfa illúzióját vetítették klienseik elé. A legnagyobb mozgatóerő a pénz és a hatalom utáni mohó vágy, az elrejtett kincs megtalálása és a szerencse befolyásolása volt. 1680 körül több olyan személyt is perbe fogtak, akik - legalább is a vádak szerint - a fejedelemasszony, Bornemisza Anna életére törhettek bűbájos tudományukkal, és ennek hatására szabályos boszorkányüldözési és morális pánik tört ki Erdély szerte. 1680 tavaszán például Ugrai Gergely, Belső-Szolnok vármegye tisztje olyan nyomra bukkant, mely ezt a súlyos vádat támasztotta alá. A megye általános bünvizsgálatának keretében a törpeni (ma Románia) legények azt vallották ki neki, hogy a falujukban lakó Lénárt Ilona néző asszonyhoz „káros" emberek járnak, és ő is sokszor jár-kel az országban képességét kamatoztatni. Ezért 1680. június 25-én Pocsai Ferenc vármegyei alispán parancsára Dobolyi János és Körmendi János esküdtek vallatást folytattak le az ügyben Törpenen és Désen. Ekkor sikerült elegendő terhelő anyagot gyüjteniük Makfalvi Jánosné özvegye Lénáit Ilona ellen akkori életére vonatkozóan, sőt, még előéletét illetően is. Kiderült, hogy az asszony már 1674-ben is fogságban volt Bethlenben. Akkoriban Béldi Pál fogatta le „valami nagy fűnek Komlódon garádicsa alá való ásásáért." Amikor 1685 októberében Bethlen várának személyzetét is kivallatták, fény derült arra, hogy a törpeni nézőasszony Béldi Pálnéval is (Apafi fejedelem és feleségének politikai ellenlábasa) kapcsolatban állt. Az arisztokrata hölgy ugyanis csillagokat nézetett és jósoltatott vele, azt tudakozva, hogy sikeres lesz/lehet-e az a politikai puccs, amire férje készült akkoriban. A vád szerint a törpeni néző további asszonyokat „ámított el", hogy azok a férjeiket meggyilkolhassák, némely embereket pedig „elcsábítván" pénzt nézetett és vett fel. Határokat, udvarokat, kertet és pincét ásatott fel, hogy elrejtett kincshez jusson, másokra pedig átkot mondott a Miatyánkot visszafelé olvasva. A Bethlenben, majd Besztercebányán és Görgényben is fogva tartott Lénárt Ilonát - fény derülve kétes, és politikailag veszélyes múltjára - előzetesen megkínzásra, majd pedig tűzzel való megégetésre ítélték. 21 De nem csak a törpeni nézöasszony volt ennek a politikai boszorkánykonyhának az aktív résztvevője. A nyomozói vizsgálat 1684. augusztus 26-án a Szilágyságban bukkant újabb nyomra és elkövetőkre. A somlyói várkapitány, Olasz Ferenc ezzel kapcsolatban emlékeztette Teleki Mihály erdélyi generálist, hogy elfogta és „sanyarú rabságban" tartja fogva a rátonyi illetőségű Angyal Henrikné, Eötves Juditot. Azt is írta, hogy vannak még a várban egyéb, főként kincsásással vádolt asszonyok is, akikre Perecsénben találtak rá. Olasz jelentette, hogy akikhez gyanúsága volt, azokat fogva tartja és Kemény Jánosné korábbi fejedelemasszony is megfogatott kettőt. A kihallgatás is megkezdődött és az asszonyok elismerték, hogy karóval „vájkálták" a kincset. Olasz megírta Telekinek - és ezzel tanácsát is kérte, hogy ha meg akarná kínoztatni („csepegtetni") őket - szurkos „szövétneket" már keresett ehhez -, meg21 HERN ER J. 1988. No. 26. 82-86. pp.
