Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 8. (Budapest, 2008)

II. Közlemények - Módszertan - Műhely - Tóth G. Péter: Szemfényvesztő idegenek a 17-18. századi Magyarországon

is. Gondoljuk újra azonban ezt a problémát, mivel Iklódy és Klaniczay adatsorai az eltelt 20 év perkutatásainak eredményeként jelentős kiegészítésekre szorulnak. (Lásd a táblázatokat és a térképeket.) 3. A mágikus specialisták és a mágikus piac Ám még mielőtt ezt megtennénk, érdemes magát a rendszert, a mágikus és a gyógyító piac, illetve a boszorkányüldözés intézményi hátterét némileg megvilágítanom, és ennek segítségével ezt a sok-sok mikroléptékü varázsló-életutat a maga kontextusában elhelyeznem. A rendszer legmeghatározóbb eleme a páciensek, a mágikus-gyógyító eljárásokat igénybe vevő kliensek csoportja volt, mely természetesen nem alkotott homogén és összefüggő valódi közösséget, tagjainak társadalmi hovatartozása pedig nagyon vegyes volt. A mágikus-gyógyító eljárások alkalmazói, a mágikus-gyógyító tudást képviselők a perek alapján is megrajzolható kapcsolatrendszerben, a mágikus piac kapcsolathálójában működtek. Ez részbenegészben összefüggésben volt a közgyógyítás szélesebb spektrumú piacával. Az ehhez való viszonyt, hol az azonosulás, hol az elhatárolódás jellemezte. Valójában sokkal nagyobb területű lehetett a két piac közös halmaza, mint a különálló részeik. A mágikus piac lényegében elválaszthatatlanul működött a gyógyítók piacától és viszont. Működésüket a páciensek felöl jövő kereslet, és az általuk gerjesztett kínálat határozta meg. Ám mindkettőn több-kevesebb mértékben kontrollt gyakoroltak elsősorban az államhatalommal összefonódva működő intézmények, így a jogszolgáltatás, az egyházak és többékevésbé a hivatásos gyógyítók, orvosok szervezetei. A kontroll azonban nem csak azt jelentette, hogy tiltották, tűrték, esetleg támogatták a piac működését, hanem olykor az intézmény képviselői maguk is részesei voltak annak. Az igazságszolgáltatásban bár a kontroll volt a meghatározó, de felismerhetőek a boszorkányperes eljárásokban is azok a mechanizmusok, amelyek a társadalom megjavítását és az egyének gyógyulását voltak hivatva elősegíteni, nem ritkán mágikus eszközökkel. Szintúgy az egyházak - a katolikus és a protestáns egyházak egyaránt -, szertartásaikkal, rítusaikkal, a karizmatikus erőt képviselő vagy a karizmát hordozó tagjaikkal konkurenciát jelentettek a mágikus és a gyógyító piac laikus szereplőivel szemben és kontrollt gyakoroltak azok felett. A medikalizációval kiépülő hivatalos orvosi intézmények a 16-17. században hézagosabban, a 18. században viszont már a teljes „lefedettséget" megközelítve gyakoroltak kontrollt a hivatalos orvosláson kívüli praxisok felett, az azt gyakorlókkal szemben. Vagyis leginkább a konkurenciájukkal hatottak a mágikus-gyógyító piacra több-kevesebb sikerrel. Minden piaci résztvevőre hatottak az importból származó képzetek (a felvilágosult vagy éppen okkult nézetek), amelyek befolyásolták, igazították, olykor a dominanciáját érték el hol az egyik, hol a másik szereplőnek. Az igazságszolgáltatás új eljárásait, a Praxis Criminalis bevezetését; a demonológiai tudások társadalmi nyilvánosságának kiszélesedését vagy beszűkülését, a csodahit és a démonhit szkeptikus elutasítását vagy a képzetek elfogadását; az empirikus gyógymódok széles körű elterjedését, a higiéniai szokások megváltozását, az orvosi intézményhálózat, szülőotthonok, kórházak kiépülését sorolhatjuk ide a kontrollt gyakorlók esetében. A népi hiedelmek szerkezetváltozását pedig, a tanulással, „felvilágosítással", népneveléssel elért hatások felől, illetve a közösségek saját elbeszélői kultúrájának megváltozása felől érthetjük meg igazán. Ahogy Pócs Éva fogalmazott: „Az elit kultúra a népi boszorkányságra természetesen a boszorkányüldözés kapcsolathálózatán kívül is hatott. Elsősorban a templomi prédikációkon keresztül, de fontos tényező volt a rituális mágiának - az értelmiségi