Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 8. (Budapest, 2008)

I. Tanulmányok - Paládi-Kovács Attila: Magyarország nemzetiségei és etnikai térszerkezete a 18. században

keletkezett az ún. hutatelepek többsége. A huták népe a későbbiekben is hullámzott, egyes telepei megszűntek, mások születtek. A hutások általában sokat költözködtek. A 18. század végén, amikor a katonai kormányzás megszűnt a Temesi Bánságban, s újraszerveződtek a nemesi vármegyék, magyarok és szlovákok is beköltözhettek a Temesközbe. Számos szlovák település keletkezett, de lakosságuk túlnyomó része Békés, Csanád, BácsBodrog túlnépesedett szlovák településeiről, s nem az északi megyékből származott. Összesített számadat a szlovákság 1720 tájékához köthető lélekszámáról sajnos nem áll rendelkezésünkre. Ezért 18. századi növekményéről is csupán sejtéseink lehetnek. 1790-ben 1 millió 62 ezer főre ment fel a számuk, s az Erdéllyel, Horvátországgal, szlavón megyékkel és határőrvidékkel együtt vett ország népességének 10,5%-át tették ki. 1840-ben pedig már 1 millió 687 ezren voltak.

26 Szaporodásuk dinamikája a születések magas rátája mellett főként asszimilációs nyereségükkel függ össze. Jól látta ezt Csaplovics, aki 1822-ben írta a felföldi német városok asszimilációjáról: „Szepes megyében a'hol az előtt majd nem csupa Németek laktak, most meg a' Két Királyi városban, 's egynehány Szepesi Korona Városban és Mező Városokban maradtak meg: De ott is örvendetes előremenetelt tesznek a' Tót nyelvben. Zólyom, Hont és Bars vármegye Bánya városaiban majd nem egészen elenyészett már a' Német nyelv, mivel mind a' Magyarok mind a' Németek, Oroszok és Szerbusok ezen nyelvhez [a szlovákhoz] könnyen hajolnak. [...] Jaj annak a' magyar és Német falunak, hol megfészkelik magokat, mert a' más nemzetieket elfojtják."

27 Román népvándorlás Az etnikai arányok és a népterületek 18. századi átrendeződésének igen erős és sikeres tényezője volt a két román fejedelemségből tömegesen beáramló románság. Ennek a bevándorlásnak az ütemét érzékeltetik a következő számadatok. Erdélyben 1700-ban 250 ezer román élt, 1730-ban 425, 1765-ben pedig már kb. 550 ezer. A történeti Magyarországon a 18. század végén élt románság tömegét Szabó István mintegy 800 ezer főre becsülte.

28 Ezzel szemben Wellmann Imre 1790-re vonatkozó táblázatában 1,6 milliós összesítést találunk: Erdélyben 779 ezer, Magyarországon 739, a bánsági Határőrvidéken 89 ezer román élt.

29 Ez utóbbi számokat megerősítik a felekezeti létszámadatok. 1790-ben az ország görögkeleti lakosainak száma 2 millió 78 ezer fő volt. A görögkeletiek mintegy 3

Á részét a románság, L

A részét a szerbség tette ki. A románságot bő másfélmilliós lélekszáma a magyar után a második legnagyobb néppé tette a történeti Magyarországon már a 18. század vége táján is. A románság terjeszkedése először a 17. század második felében tűnt fel Erdély régi népeinek. Térfoglalásukat a 18. század elején a bécsi kormányzat is észlelte. Ugyanis ,,Az Erdélyben szétáradó románság benyomult a szász Királyföldre is: 1727-ben a szászok már sokallják román jövevényeiket, s panaszaikra az erdélyi főparancsnok a [románság] kitelepítését javasolja..." az udvarnak.

30 Erdélyben főként a Mezőségen meggyérült vármegyei magyarság falvaiban folyt a románság megtelepítése földesúri segédlettel. Kolozs és Szolnok-Doboka vármegye magyarságának 17. századi pusztulását, s a románok térfoglalását részletesen elemezte már Györffy István és Makkai László.

31 A Gyalui vártartományból az Erdélyi-medencébe telepített havasiakról, s a folyók völgyében a Magyar Alföldre áramló 26 WELLMANN I. 1989. 70. p., KOCSIS K. 1996. 53. p. 27 CSAPLOVICS J. 1822. III. 65. p. 28 SZABÓ I. 1941. 140-141. pp. 29 WELLMANN I. 1989. 70. p. 30 SZABÓ I. 1941. 141. p. 31 GYÖRFFY I. 1925., MAKKAI L. 1942.