Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 7. (Budapest, 2007)

VI. Könyv- és folyóiratszemle - Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Puskár Anett)

Kézművesipar Északkelet-Magyarországon Szerk.: Veres László-Viga Gyula Herman Ottó Múzeum. Miskolc, 2006. 268 p. Puskár Anett A kötet a törökkortól az Osztrák-Magyar Monarchia koráig, a 16-19. századig terjedő időszakban mutatja be az északkelet-magyarországi kézművesipar fejlődését. A közel négy évszázad a rendiség kései századait és a modernizáció első évtizedeit öleli át, amikor a céhek kora újkori hanyatlásuk, majd 18. századi megújulásuk után végül felbomlanak, s átadják helyüket a kisiparnak, illetve a gyári üzemszervezeteknek. A kutatás alá vont korszakot a kötet monografikus jellegéhez illő bevezetőben közölt két átfogó tanulmány is (Gyulai Éva: Régiók és kézművesség a török kori Északkelet-Magyarországon; Veres László: A 18-19. századi iparfejlődés sajátosságai) jól érzékelhetően elválasztja, s külön jellemzi a 16-17. századot, illetve a polgárosodás korszakát. A fényképekkel gazdagon illusztrált, áttekintő jellegű, sőt monografikus igényű könyv régi hiányosságot pótol, a kézműipar regionális léptékű vizsgálatát, s mivel egy földrajzitörténeti régióra koncentrál, elkerüli az általánosságokat, tanulmányai ugyanakkor a kézművesipar szinte teljes spektrumát érintik, összefoglalva a korábban esetleg elszórtan publikált eredményeket is. A Rimaszombattól Sátoraljaújhelyig húzódó régióban eddig is végeztek kézműipari kutatást, Román János behatóan vizsgálta a zempléni kézművesség történetét, a városmonográfiák is foglalkoztak a céhek és az iparűzés helyi történetével, sok forrás megjelent Kassa kézműipari hagyományairól is, de összefoglaló, több vármegyét átfogó kutatás nem folyt Északkelet-Magyarország regionális gazdaságtörténetérc vonatkozóan. A kutatás remek példája a határokon átnyúló regionális együttműködésnek, így csak sajnálhatjuk, hogy a kötet egyelőre csak magyar nyelven olvasható. A kötet szerzői az agyag-, az építő-, a fa-, a fém-, a bőr-, az élelmiszer- és a ruházati ipar részszakmáinak a négy évszázad alatti főbb jellemzőit külön fejezetekben tárgyalják. A merítés széles: az ismertebb foglalkozások, az ácsok, a fazekasok, a szűcsök, a takácsok, a mészárosok mellett az órások vagy a mézeskalácsosok tevékenysége is önálló részben jelenik meg, ugyanakkor alapvető szakmák hiányoznak, így a kötélverőké, illetve több ún. elit szakma sem kapott helyet (pl. könyvkötők). A kutatás földrajzi határait a mai Borsod-Abaúj-Zemplén, illetve történeti elődei, Borsod, Zemplén, Abaúj, Torna és Gömör vármegyék határvonala jelöli ki. A négy folyó mentén fekvő régió rendkívüli adottsága, hogy bár a Felföldhöz tartozott, egyfajta hídként kötötte össze a hegyvidéki tájakat az Alfölddel. A területi kohézió a tárgyalt korszak elejétől, a török kor kezdetétől nyilvánvaló: az öt vármegye a törökkorban katonailag az egyetlen szabad királyi városban, Kassán székelő főkapitány parancsnoksága, gazdaságilag a Szepesi Kamara hatósága alá tartozott. Az inkább mezővárosokkal rendelkező terület egyes részeit a középkori kereskedelmi utak is összefűzték. A régió koraújkori kézműiparának egyértelmű központja - részben a felsőmagyarországi városok (Kassa, Eperjes, Bártfa, Késmárk és Kisszeben) Pentapolis nevű céhszövetsége miatt is - Kassa volt, amely gazdasági, politikai és hadászati szerepe miatt is Felső-Magyarország első városának számított. Kassának sokszínű, specializált, erősen céhközpontú kézművesipara volt a korban. Az öt vármegyében emellett természetesen kisebb helyi kézműves-központok is kialakultak, például Sárospatak vagy Gömör környékén, a céhek vonzáskörzetében pedig piackörzetek jöttek létre.