Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 7. (Budapest, 2007)
IV. Kiállítások - Némedi Csaba: Egy '56-os kiállítás születése. A „Sorsfordító napok - A vízügyek és Esztergom a forradalom sodrásában" című kiállításról
kiszabadítása, az ávósok kiadatása, a katonaság felkelők mellé állítása, egyéb vélemények szerint a fegyverszerzés volt. Az egyik busz az őrszem figyelmeztetése ellenére behatolt az objektum kapuján, ahol sorozatlövések és tankágyúlövés fogadta. Ez másodpercek alatt 14 halottat eredményezett. A katonák és az épületben tartózkodó AVH-sok a menekülőkre is tüzeltek. A tragikus nap eseményeit nem csak a „hely szellemével" idéztük meg, s nem csak a tablókon felsorakoztatott információk, dokumentumok, képek mutatták be a történéseket, hanem megszólaltak maguk a szemtanúk is. Az alagút falán elhelyezett fülhallgatókon az esztergomi eseményekre ketten: a szétlőtt autóbusz egyik utasa, Vida Zoltánné, valamint Meggyes Miklósné, Esztergom jelenlegi polgármesterének édesanyja, emlékeztek vissza. Ezek a hangfelvételek - amelyek egyébként kifejezetten a kiállításra készültek - mélységükben hatással tudták visszaadni azt, amit a kiállítás megtervezésekor elképzeltünk, amire a helyszín „díszletei" és a legjobban felépített tabló együtt sem lettek volna képesek. A kiállítás többi hasonló eleméről ugyanez mondható el. Koós Károly visszaemlékezése a forradalom első napjaira, az egyetemi megmozdulásokra, Végvári Vazul atya szavai az utolsó napok egyszerre tragikus és magasztos pillanatairól hasonló hatást váltottak ki látogatóinkban. A vízügyes rész pedig majdhogynem teljes egészében erre épült. A vízügy és a forradalom kapcsolata - mint korábban említettem - sajátos színfoltja lett a kiállításnak. Ugyanis egy konkrét szakágazat és a forradalom viszonyának egy helytörténeti kiállításba illesztése unikum a maga nemében. Sikerült megtalálni azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek jól összeköthetővé tették a főbb országos eseményekkel a vízügyben történteket. Ilyen volt például a neves professzor, Mosonyi Emil szerepvállalása az egyetemi mozgalmakban. 1956. október 31-én tartott egyetemi tanácsülésen a Műegyetem Vízépítési Tanszékének vezetőjeként az Oktatók Ideiglenes Forradalmi Bizottságának tagjává választották. A forradalom leverését követően, az egyetemi oktatóknak az „ellenforradalmi időkben" tanúsított magatartását a Művelődésügyi Minisztérium saját hatáskörében vizsgálta. Ennek eredményeként Mosonyit 1957 nyarán - azzal az indoklással, hogy alkalmatlan az ifjúság nevelésére - azonnali hatállyal elbocsátották, majd eltávolították a Vízügyi Tervező Iroda (VIZITERV) igazgatói székéből is. (5. kép) A forradalom kitörésekor az akkor alig fél évtizede működő egységes vízügyi szolgálat a hatalmas pusztítást okozó 1956 kora tavaszi jeges árvíz tanulságait elemezte. Mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy a deklaráltan és szigorúan szakmai szervezetnek - történjék bármi - ez a legfontosabb feladata. Természetesen az Országos Vízügyi Főigazgatóságon, a tervezőknél és a vízügyi igazgatóságokon is megalakultak a Forradalmi Bizottságok, de politikai jellegű eseményekre sehol sem került sor. A Rákosi-éra zászlóvivőit (párttitkárokat, szakszervezeti vezetőket és személyzetiseket) hazaküldték, a dolgozóknak pedig kiadták a róluk vezetett „káderlapot". A forradalom leverése után - annak ellenére, hogy a Forradalmi Bizottságok higgadt magatartása is hozzájárult a szakmai szervezetekben a nyugalomhoz - a bizottságok tagjainak nagy részét mindenütt elbocsájtották. A fiatal vízügyi szolgálat azonban nem engedhette meg magának, hogy legjobb mérnökeit elveszítse: áthelyezésekkel, tanácsadói munkakörökkel foglalkoztatták tovább az „érintetteket". Ez, a szakmaiság mindenek fölé helyezése vezetett - hajóval később is - a korszak kiemelkedő vízügyi vezetőjének, Dégen Imrének politikai bukásához: a leváltásához vezető MSZMP pártfegyelmiben a legfőbb „adu" az „ellenforradalmi elemek és reakciósok" alkalmazása volt. A másik momentum a visszaemlékezések megjelenése volt a vízügyi történetben. így a látogatók belehallgathattak Stelczer Károly visszaemlékezésébe, aki 1956-ban a székesfehérvári vízügyi igazgatóság vezetőjeként élte meg a forradalom napjait, míg Somogyi Miklós szintén meghallgatható szavai egészen közel, a mindennapi élet nehézségeit is bemutatva ecsetelték egy fővárosi mérnök élményeit, gondolatait a forradalomról. Ezeket Koltay
