Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 7. (Budapest, 2007)

II. Közlemények - módszertan - műhely - Gál Éva: Drágakövek és utánzatok muzeológus szemmel

skarlátvörös, kármin stb.) Felmerülhet a kérdés, hogy az átlátszó, „színt nem mutató" köveket színtelennek vagy fehérnek írjuk-e. A válasz: ezek színtelennek nevezendők.

33 Az átlátszóság Az anyagok lehetnek: átlátszók (^transzparens), áttetszők (=transzlucid), átlátszatlanok (=opak). Ahhoz, hogy az áttetszőségről meggyőződhessünk, át kell világítanunk a tárgyat. Ha semmi fény nem jön át rajta, nem jut a szemünkbe, akkor az anyag átlátszatlan. Az is előfordulhat, hogy keskenyebb részeken, pl.: a kő peremén lesz áttetsző. Ezt a vizsgálatot csak akkor tudjuk elvégezni, ha a foglalat ezt nem akadályozza. Az alak és a csiszolás Az irodalomjegyzékben is megtalálható szakkönyvek mindegyike foglalkozik ezzel a kérdéssel, amely végső soron a drágakövek megmunkálásával kapcsolatos. Elöljáróban két kérdésre kell választ adni: miért munkálják meg a köveket, és hogyan végzik ezt? Az első kérdésre röviden lehet válaszolni, dr. Oberfarank Ferencet idézzük: „...a drágakő megmunkálásának az a célja, hogy a nyers drágakőből a lehető legkevesebb veszteséggel olyan ékszerkövet alkossunk, amelyben az adott drágakő szépsége a lehető legjobban érvényesül."

34 Ebben persze minden korban benne foglaltatott a kereskedelmi-üzleti szempont is, hiszen a megmunkálással a nyersanyag értéke sokszorosára növekedett. Dr. Koch Sándor említi, hogy az európai kőcsiszolási szemlélet különbözik a keletitől (ázsiaitól), mert míg az előbbi esetben inkább többet lecsiszolnak az anyagból, a lehető legtöbb szépség érvényesülése kedvéért, addig a keleti csiszolók minél kevesebb súlyveszteséggel igyekeztek a maximális szépség elérésére. (Ennek oka, hogy maga a súly is fontos ártényező.)

35 A drágakő megmunkálás jellemző módjairól, a technológiától a csiszolási formákig igen bőséges ismereteket találhatunk a szakkönyvekben. Ezekből néhány, a múzeumi munkában is talán hasznosítható momentumot emelnék ki. A kőmegmunkálás módjai függnek az adott kor technikai színvonalától, tehát időben előrehaladva változott, tökéletesedett a technológia. A legkorábbi technológiák ókori eredetűek. Alapvetően megkülönböztetik a drágakővésés (gliptika), az achát megmunkálás, a gyémántcsiszolás és a szineskő megmunkálás munkamódszereit, technológiáját. A drágakövek megmunkálása rendkívüli tudást, szakértelmet, jó szemet, türelmet követelt régen is, ma is mesterétől. A drágakővéséssel készült gemmák lehetnek bemélyített mintázatúak (nevük intaglio), és domború, az alapból kiugró mintázatúak (nevük kámea). Utóbbiakhoz leggyakrabban a többszínű rétegekből álló achátfajtákat (réteges ónixokat) használták, a görög-római időszak magas színvonalon készített gemmáit a reneszánsz idején fedezték fel újra. Ekkor, pl. Itáliában a „leletként előkerült" régi gemmákat is szívesen illesztették a korízlésnek megfelelő, „modern" foglalatba, ékszerbe. Véséssel betűk, bajelhárító szövegek, címerek és különböző figurális ábrázolások készültek, tehát a műtárgyban levő gemma ábrázolásai is fontosak lehetnek a műtárgy értékelése szempontjából. 33 „Az ásványok nagy része csak adott hullámhosszú fénysugarakat nyel el: ezt a tulajdonságot nevezzük szelektív abszorpciónak. Azok az anyagok, amelyek a fényt annak minden hullámhosszán egyformán csekély intenzitásveszteséggel eresztik át, színtelenek. Fehérek azok az anyagok, amelyek a fénysugarat minden hullámhosszon egyforma intenzitással visszaverik ...Fekete az a tárgy, amely minden hullámhosszú fénysugarat teljesen elnyel. A feketeség tehát nem szín, hanem fényességi fok." OBERFRANK F-RÉKAI J. 1984. 36. p. 34 OBERFRANK F.-RÉKAI, J. 1984. 187. p. 35 DUDICHNÉ-KOCH, S. 1935. 123. p.