Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 6. (Budapest, 2006)

Tanulmányok - Peterdi Vera: Tárgyak nyomában II. A gömöri tornallyai Tornallyay család története, 19-20. századi élet-és lakáskörülményei

Kutatási alapszempontként így magát a változási folyamatot, benne a változást előidéző okok vizsgálatát jelölhettem meg, az időben változó hátterű térkereteket, társadalmi behatároltságot, a társadalmi és poitikai változások egyéni befolyásoló hatását, a visszakövethető (19-20. század) otthonteremtések sorozatát, a tárgyak behatárolta időben a család mentalitását, igényszintjét, ízlésvilágát, végül a rang- és presztízsvesztés okozta átrendeződést. A csaknem teljes egészében rekonstruált folyamatban alapvetően meghatározó volt az erős egyéni önazonosság-tudat mellett a rétegarculat ki nyilvánítása és az elvárásoknak megfelelő reakciók, kimutathatók a rétegsajátosságok. A változásvizsgálattal remélhetőleg a folyamatok árnyaltabb ábrázolását, a réteg és benne a család alaposabb megismerését érhettem el. A Tornallyay-család tagjai a családtörténeti adatok alapján társadalmi szerepvállalásaikban igyekeztek kitömi a megyei keretekből, de ez csak a 16. században sikerült. Okai között nem a társadalmi, inkább az egyéni sajátosságok szerepe volt a döntőbb. A Mártonok korszakától azonban már általában is jellemző volt a köznemességre a megyei élet szintjére visszahúzódás, becsvágyaikat ez is kielégítette. A megyén, járáson belül azonban a Tornai lyay-családfők mindig megkerülhetetlenül a legmagasabb posztok betöltői közt voltak.

170 Történetileg tipikusnak mondható a nemesi osztályérdek védelme, a kiváltságokhoz, előjogokhoz ragaszkodás. Ez motiválta az idők során a Tomallyay-nemzetség tagjait is, amikor következetesen megújíttatták nemesi leveleiket, még azokkal a Habsburg királyokkal is, akikkel esetleg éppen azt megelőzően harcban álltak. Nemesi öntudatukat kinyilvánították oly módon is, hogy a településen belül a falu lakóitól lokálisan elkülönültek, de - ahogy azt a Zoltánok időszakából már tudjuk - szociális érzékenységükre jellemző módon alkalmazottaikkal igen emberségesen bántak. Szintén hagyományos, régi nemesi mentalitás az ősi földhöz, birtokhoz kötődés. Ez a vonzalom különösen erős volt a mindvégig ugyanazon a földterületen birtokos nemesnek megmaradó Tornallyayakban - gondoljunk a sokszor évtizedekig elhúzódó birtokpereikre, a nemzetségi leszármazással igazolható öröklési jogaikra s arra, ahogyan mindent feladva a két Zoltán még a 19. század végén, 20. század elején is „rendelkezésre állt", amikor visszahívták őket gazdálkodni (pedig ígéretes katonai, ill. építészi jövő előtt álltak) - de még (III.) Zoltán is agráregyetemet akart végezni, hogy apja nyomdokaiba lépve átvehesse a családi örökséget.

171 Tornallyay (II.) Zoltán sommás ítélete is ezt a gondolkodásmódot erősíti, amikor följegyzéseiben több családtag jellemzésénél hangsúlyozza: joggal pusztul az, aki felelőtlenül elszórja, elherdálja, elveszti a birtokát. Tradicionálisan rebellisnek s egyszersmind nagyon erősen hazafias érzelműnek tekinthetők a Tomallyay-nemzcdékek. Láthattuk a török elleni harcoknál, a kuruc, Thököly, Rákóczi, nemesi felkelésekben való részvételük és Kossuthtal való barátságuk kapcsán, s hogy sosem könyörögtek a megbocsátásért - hacsak el nem fogadták azt a birtok védelmében. Később is mindig az ellenzéki követeket támogatták - a dualizmus korában is, amikor az északi országrészek éppen nem ellenzékiek, hanem szabadadelvüek voltak általában

172 -, s nem „hajbókoltak" senki előtt.

173 Tornallyay (II.) Zoltán pedig egyenesen „demokrata elveket" vallónak tartotta magát, ahogy olvashattuk gyermekeinek írt feljegyzésében. Életvitelükben viszont mértéktartó régi nemesi szokásokat követtek, kifejezetten hagyományőrzők voltak. „Illett" vadászni, kiválóan lőni, lovagolni, kaszinózni, kártyázni és 170 A (köz)hivatal-viselés egyenesen a nemesi ranggal járó erkölcsi kötelezettség volt (s a Tornallyayak ennek tökéletesen meg is feleltek történetük során mindig). GYÁNI G. - KÖVÉR Gy. 1998. 112. p. 171 Tornallyay (III.) Zoltán szíves közlése. 172 GYÁNI G. - KÖVÉR Gy. 1998. 108. p. 173 Lásd a 41. jegyzetet.